Ezt az Országos Rendőr-főkapitányság árulta el a hvg.hu megkeresésére válaszolva – írja a HVG.

Június 15-től június 17-ig tíz fő hivatásos állományú jogviszonya szűnt meg lemondással

– írta az ORFK válaszában.

A rendőrséget azért kerestük meg, mert a veszélyhelyzet idején sem az egészségügyben, sem a rendvédelemben dolgozók nem mondhattak fel, ezért aztán májusban már olyan hangokat lehetett hallani, miszerint a veszélyhelyzet elmúlásával tömegesen szerelhetnek majd le a rendőrök. Ezt az álláspontot képviselte például Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője. Akkoriban több érdekvédelmi szervezet is levélben fordult a belügyminiszterhez és a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárához, hogy legalább a koronavírusnak leginkább kitett rendőrök kapjanak veszélyességi pótlékot vagy 14 nap szabadságot, de Felkai László államtitkár visszautasította a kéréseket.

A veszélyhelyzet elmúlását követő napokban a jelek szerint tömegesen nem mondtak fel, bár a pandémia idején hallani lehetett arról, hogy néhány rendőr pártszervezetbe lépett be, így érte el, hogy a tiltás ellenére leszereljék, rendőr ugyanis nem lehet párttag. Ám az, hogy hányan választották ezt a trükkös utat a kilépésre, nem tudni, ezzel kapcsolatban nem áll rendelkezésre hivatalos adat.

 

Forrás: HVG

 

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!