Több mint százezer európai és amerikai bevonásával készült kutatás eredménye szerint lesznek kisebb eséllyel demensek idős korukban azok az emberek, akiknek munkája mentálisan stimuláló volt fiatalon, mint azok, akiknek nem - írja az infostart.hu.

Köztisztviselők, a magánszektor dolgozói és még erdészek is voltak a felmérésbe bevontak között, melynek vezető kutatója szerint a felnőttkorban megtapasztalt mentális kihívások segítenek abban, hogy idős korban ne alakuljon ki demencia. A kognitív stimuláció szerepe a betegség elkerülésében már eddig is ismert volt, de a korábbi kísérletek csak kisebb mintán tudták azt igazolni, rövidebb távú elfoglaltságnál, ami nem megfelelő eredményekhez vezetett, írja a The Guardian.

A kutatók szerint a stimuláló munka bizonyos proteinek alacsonyabb koncentrációban történő jelenlétéhez vezet: ezek olyan proteinek, amelyek az agyműködésre hatnak. A kutatásba bevontakat tizenhét éven át figyelték meg. A kognitívan stimuláló munkakörökben dolgozók nehéz feladatokat hajtottak végre, nagy döntési szabadsággal bírtak, a nem stimulálónak tekintett foglalkozások közé pedig az alacsony igénybevétellel és a munkakontroll hiányával járó tartoztak.

Mivel a munkahelyi kognitív stimulációnak való kitettség évtizedeken át tarthat, több tízezer órán át, nagyobb annak hatása, mint a kognitívan stimuláló hobbiknak.

A magasan stimulált csoportban a demencia előfordulásának incidenciája 4,8 volt a tízezerből, míg az alacsonyan stimuláltban 7,3 a tízezerből. Az adatok tisztítását követően is ugyanezek maradtak az arányok. Nemek vagy életkor szerint nem tapasztaltak eltérést, de úgy tűnik, az Alzheimer-kórt sikeresebben előzi meg a kognitív stimuláció, mint másfajta demenciákat. A kutatók munkájuk értékét a nagy mintában látják.

A kutatás vezető szerzője, Mika Kivimäki professzor, a University College London Járványtani és Egészségügyi Intézetének munkatársa elmondta: "Eredményeink alátámasztják azt a hipotézist, hogy a felnőttkori mentális stimuláció késleltetheti a demencia kialakulását. " magas szintű mentális stimulációt megtapasztalóknál 80 éves korban megfigyelt demencia szintje 78,3 éves korban volt megfigyelhető azoknál, akik alacsony mentális stimulációt tapasztaltak. Ez arra utal, hogy

a betegség kialakulásának átlagos késleltetése körülbelül másfél év,

de valószínűleg jelentős eltérések vannak az emberek között a hatásban".

A kutatás kapcsán szakértők arra is rámutattak, hogy bár nem mindenki tud mentálisan stimuláló munkát választani, a mindennapi aktivitások terén bármelyikünk kereshet olyas tevékenységet, amely megadja ugyanezt a hatást.

Forrás: Infostart

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!