Augusztus 1-től a kisgyermekes szülők szempontjából kedvezően változott a munkába járás támogatásáról szóló kormányrendelet. Új elemként bekerült a rendeletbe, hogy a más településre dolgozni járó munkavállalók akkor is kapnak térítést, ha ha óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermekük van – írja az blog.abt.hu.

A már korábban is érvényes szabályok alapján a munkáltató akkor köteles téríteni a közigazgatási határon kívülről történő napi munkába járás költségeit, ha az vonattal, busszal, HÉV-vel, hajóval, tehát valamilyen közösségi, közforgalmú járművel történik.

Emellett akkor is kötelező (9 Ft/km összegben) térítést fizetni, ha a munkavállaló nem tud közösségi közlekedést igénybe venni, mert a lakóhelye és a munkahely között nincs ilyen, vagy a munkarendje miatt csak hosszú várakozással tudná azt igénybe venni. A 9 Ft/km térítés akkor is jár, ha a munkavállaló mozgáskorlátozott, fogyatékos, és emiatt nem tudja a közösségi közlekedést igénybe venni.

A fenti szabályok augusztus 1-től kiegészültek egy új ponttal: a „vidékről" bejáró munkavállalóknak akkor is jár a 9 Ft/km-es térítés, ha óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermekük van. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy kisgyermekes, a közigazgatási határon kívülről bejáró munkavállaló nem vonattal vagy busszal jár, tehát a bérletét nem téríti a munkáltató, akkor a lakóhelye és a munkahely közötti oda-vissza távolságra a munkában töltött napokra jár neki a 9 Ft/km térítés. Ez mindkét szülőnek járhat párhuzamosan, viszont csak akkor, ha a gyerek óvodába/bölcsődébe jár – ha pl. anyuka otthon van az egyébként bölcsődés korú gyermekével, akkor apukának nem jár a költségtérítés.

A munkáltatónak már korábban is volt olyan lehetősége, hogy fogyatékos személyek esetében a közigazgatási határon belüli munkába járásra is téríti a 9 Ft/km összeget, de ezt a kedvezményt kiterjesztették augusztustól a kisgyermekes szülők körére is , tehát ha a szülők adott közigazgatási határon belül járnak dolgozni – és természetesen ha kisgyermekük óvodába, vagy bölcsödébe jár – a munkáltató dönthet úgy, hogy adómentesen nekik is kifizeti a 9 Ft/km költségtérítést.

Munkáltatói oldalról a szabályok betartásához tanácsoljuk, hogy a szülőktől kérjenek be:

  • egy igazolást a bölcsödétől, illetve óvodától, amin az intézmény igazolja, hogy a gyermek odajár;
  • nyilatkozat a szülőtől, hogy amennyiben (már) nem jár a gyermek az intézménybe, akkor azt köteles a munkáltató felé azonnal jelezni.

A munkáltató a térítésre jogosult munkavállaló lakcímkártyáján szereplő cím és a munkavégzés helye közötti távolságot ellenőrzi (kilométerben) és felszorozza azt havonta a jelenléti íven szereplő munkában töltött napok számával, valamint természetesen 2-vel, mivel oda és vissza is utazik a munkavállaló.

Forrás:  Mondi Zsombor, az ABT Treuhand csoport szenior bérszámfejtője