Megállapodott az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei bérekről, miután a szakszervezet a pénteken megtartott bizalmi gyűlésén elfogadta a vállalat újabb ajánlatát.

Kihozta a KSH a tavalyi népszámlálás eredményeit, amely szerint a gyakran emlegetett 10 millióból csak 9,6 millióan vagyunk és ebből azt a következtetést vonják le, hogy bajban vannak a leendő nyugdíjasok, nem lesz, aki majd megtermeli a nyugdíjakat – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában a Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály. Hozzátette, közgazdászok is figyelmeztetnek arra,semmi köze nincs egymáshoz annak, hogy egy országban mennyien vannak és mennyi a nyugdíj.

Harmincezer idős- és rászoruló ember nevében kért igazságosabb rezsitámogatást a kormánytól a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete - írja a Népszava.

Nem hozott áttörést az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és a munkáltatói oldal delegációjának legutóbbi bértárgyalása, mely után az Audi AG kettő felsővezetőjét is bevonják a megbeszélésekbe.

Egy kormányrendelet sorolja fel azoknak a betegségeknek a BNO kódját, amelyek után szja-kedvezményt lehet igénybe venni. Aki az elmúlt öt évben erről megfeledkezett, akár 700 ezer forintot is visszaigényelhet.

Az Európai Unió tagállamaiban minden negyedik gyereket szegénység fenyeget – figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében a Save the Children gyermekvédelmi civilszervezet.

A Budapesti Közművek (BKM) munkavállalóit képviselő reprezentatív szakszervezetek elnökei és a vezetés aláírták a társaság teljes - mintegy 4800 fős - munkavállalói állományára vonatkozó 2023. évi megállapodást - közölte a BKM csütörtökön az MTI-vel.

2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 581 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 400 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 18,1, a nettó átlagkereset 18,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Bár sok üzemben még javában zajlanak a tárgyalások, mintegy 120 cégnél jellemzően inflációkövető, 14-23 százalékos béremelésről szóló megállapodásokat kötött az utóbbi hónapokban a Vasas Szakszervezeti Szövetség. Az esetek többségében az emelés javarészt az alapbért érinti – a Vasasnak ez kifejezetten célja a tárgyalásokon -, de a pótlékok és a cafeteria juttatások is nőnek – mondta el érdeklődésünkre László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Jelezte: az emberek mégsem érzik jól magukat a gyárakban, a feldolgozóiparban jelenleg mintegy 25-30 százalékos a fluktuáció. Általános tapasztalat, hogy az új munkavállalók fele hat hónapon belül már másik munkahelyen dolgozik – mondja a szakszervezeti vezető. Úgy látja: a koronavírusjárvány óta változott is e téren a dolgozók morálja, és már nem lehet azzal fenyegetni őket, hogy úgysem találnak új munkát. Bár nincs már feltétlenül óriási bőség a szabad munkahelyekből - sőt, néhány helyen csoportos elbocsátások is lezajlottak -, még mindig jelentős a munkaerőhiány a feldolgozóiparban - írja a Népszava.

A szakszervezet továbbra is azt kérte: találjanak megoldást az béremelésre. A Népszava cikke.