Az áremelkedések hatására a magyarok döntő többsége igyekszik csökkenteni kiadásait (86%) és az otthoni energiafogyasztását (85%) – mutat rá az EY reprezentatív kutatása. A szárnyaló infláció ellenére ugyanannyi gyógyszert és okostelefont vásárolunk, inkább az a ruházatunkon és az utazásokon spórolunk. A gyengülő piaci kereslet mellett a hazai vállalkozásoknak kiemelkedő fogyasztói élményt kell nyújtaniuk vevőiknek, ha versenyben akarnak maradni.

A lakosság közel kétharmada (63%) érzi úgy, hogy nem engedhet meg magának a jelenleginél nagyobb kiadásokat. Ennek megfelelően a válaszadók többsége többnyire az ár alapján választ termékeket (79%), és kettő közül inkább a jóval olcsóbbat veszi meg, még ha rosszabb minőségű is (59%). A vevők harmada (34%) még kedvenc árucikkéről is lemondana, amennyiben kevesebb pénzből elfogadható alternatívával helyettesítheti. Tízből nyolcan részt vesznek pontgyűjtő akciókban (82%) és igyekeznek megjavítani az elromlott holmijukat (77%).

„A csökkenő fogyasztás következtében a vállalkozásoknak olyan extra szolgáltatásokat és fogyasztói élményt kell nyújtaniuk, amivel kiemelkednek a versenytársak közül, és így hosszú távon megőrizhetik a vevők lojalitása. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy amikor újra fellendül a kereslet, a cégünk nyertes pozícióból induljon” – hangsúlyozta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere.

A megemelkedett árak ellenére sem spórolunk a gyógyszeren, az élelmiszeren, a fűtésen vagy a melegvízen, sőt ugyanúgy vásárolunk okostelefont is. Viszont kevesebbet költünk egészségügyi szolgáltatásokra, számítógépre, cipőre és ruhaneműre, szépségápolásra, háztartási készülékekre, utazásra, valamint sportfelszerelésre.

„A felmérés alapján vásárláskor a legfontosabb szemponttá vált az ár, valamint az ár-érték arány, és legkevésbé a reklámok vagy a márka ismertsége befolyásolja döntésünket. A megváltozott környezetben a cégek számára a kulcsfontosságú az üzleti eredményesség javítása, a vásárlói érdeklődés növelése, valamint az új piacokra való belépés” – emelte ki Palincsár László, a EY frissen indított Brand, Customer és Marketing szolgáltatások vezetője.

 Forrás: ado.hu