Mintegy kétszázezer, állami közszolgáltatónál dolgozó ember vár arra, hogy béreik legalább az inflációt követő mértékben emelkedjenek. A MÁV, a Volánbusz, a Posta, és az állami vízszolgáltatók szakszervezetei minél előbb szeretnék a megállapodást tető alá hozni a kormánnyal, mert félő, hogy tömegek hagynák ott ezeket a vállalatokat megfelelő bérrendezés hiányában. Egyelőre annyit tudni, hogy a kormánynak szándékában áll tárgyalni a bérekről. Az ATV Híradó riportja. 

A jövő héten derülhet ki, hogy a kormány képviselői mikor ülnek tárgyalóasztalhoz az állami közszolgáltató cégek munkavállalóit képviselő szakszervezetekkel az idei béremelés újratárgyalására. A Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) összehívását kezdeményező érdekvédőknek legalábbis ezt a választ küldte Fónagy János államtitkár, aki a levélben maga is jogosnak tartotta a kérést. A Népszava írása.

Az ado.hu cikkében áttekintették, mely társadalombiztosítási ellátásokra van hatással a minimálbér összege, és melyekre nincs.

A 10 százalékot sem éri el az egészségügyi szakdolgozók fizetésemelése a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint.

Hétfőn, kora este megjelent a kormany.hu-n a lista, amiből kiderült, hogy mekkora támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a települések. Összesen 44 milliárd forintot osztanak ki 138 város, illetve 17 fővárosi kerület között és ebből egyértelmű, hogy a kormányhű települések örülhetnek igazán - írta az rtl.hu.

A határozat szerint a kormány a két lépcsős béremelés első ütemére 2023. július elsejétől kerít sort, a másodikra pedig 2024. március elsejével - írja a Népszava.

Óriási eltérések lehetnek jövőre a fizetésemelések terén, míg a munkavállalók egy részének még a drámai mértékű infláció mellett is nőhet a fizetésük reálértéken – egy jelentős hányad ugyanakkor szinte semmilyen bérfejlesztésre nem számíthat. Most lenne kifizetődő a szakszervezeti tagság.

Új kedvezményt kaptak a diákhitelt felvevő nők. A 30 év alattiaknak már akkor is elengedik a fennálló tartozását, ha egy gyermeket szülnek legkésőbb a diploma megszerzése után két évvel - írja a Bank360.hu.

Emellett a képviselők fizetése is növekszik, hogy garantáltan ne érezzenek meg semmit se az inflációból. 

Tipikus, egységesen fizetendő teher Magyarországon a személyi jövedelemadó, röviden az SZJA, amit a magánszemélyeknek kell befizetniük és bevallaniuk a NAV irányában az adóalapjuk után. Mutatjuk, mennyi az SZJA mértéke 2023 évében (mennyi volt az SZJA mértéke 2022, 2021 és a korábbi évek során), mikor változott az SZJA utoljára? Milyen SZJA kedvezmények érvényesíthetők, kikre vonatkozik átmenetileg vagy teljesen az SZJA mentesség? A Pénzcentrum összeállítása.