Megnéztük, mennyit fognak keresni 2015-ben és 2016-ban a pedagógus I kategóriába tartozó tanárok, tanítók, óvodapedagógusok – írja az eduline.hu.
Noha hazánkban meglehetősen nagy hírverést kaptak az elmúlt időszakban a szegénységet felmérő statisztikák, egy nemzetközi összehasonlítás alapján nem szegényebb a magyar dolgozó, mint mondjuk az osztrák. Sőt, még jobban is áll az OECD grafikonja alapján – írja az mfor.hu.
Ismét emelkedtek az átlagkeresetek, így a nettó bérünk már majdnem 160 ezer forint. A pedagógusok nem csak az iskolakezdés miatt várhatják a szeptembert, a januári béremelkedés helyett most kapnak majd magasabb fizetést – írja a Pénzcentrum.
Tízmilliárdos adósságot halmozott fel az állami iskolákat működtető Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), többek között a tanárok bérét sem fizetik ki időben. Közérdekű adatigénylésben érdeklődtünk, hogy pontosan hány tanár fizetése csúszik, de az intézményfenntartó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felszólítása ellenére sem árulta el az adatokat – tudta meg az oktatas.atlatszo.hu.
A vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó hogyan befolyásolhatja jövedelmét, hogy az a legkedvezőbben alakuljon a nyugdíjalap szempontjából? – írja az ado.hu.
Minden egyes munkahelyteremtésre fordított forintból 36 százalékot ,,visszakért" az állam járulékok címén - ez derül ki a gyakornoki programok zárásából. Egyharmad jutott a dolgozónak, a maradék pedig az őt foglalkoztatónak – írja a delmagyar.hu.
Az elmúlt 12 évben drágult az állam működése, csökkentek a jóléti kiadások és látványosan elszálltak a gazdasági kiadások. Jelentősen csökkentek a nyugdíjakra, az egészségügyre és az államadósság-kezelésre fordított kiadások.
A gazdasági növekedés 2,7 százalékos tempóját is felülmúló béradatokkal áll elő a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amely szerint a lakosságnak átlagosan három százalékkal volt magasabb az elkölthető jövedelme, mint egy évvel korábban. Sőt, ha a közmunkások 198 ezresre tehető táboráról nem vennénk tudomást, már 4,1 százalékos reálkereset-növekményt láthatnánk – írja a Népszabadság.
A XXI. századi gyerekszegénység nem olyan, mint amiről a Kincskereső kisködmönben olvashattunk. A ruházaton látszik a legkevésbé, de ott van a komfort nélküli lakásokban, a személyes tér hiányában, a minőségi éhezésben és a szegregált oktatásban, ami nemhogy esélyt teremtene, de bebetonozza a szegény gyerekeket oda, ahonnan jöttek – írja a HVG szerzője, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Iskola igazgatója.
2015 első félévében 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a KSH. Nemzetgazdasági szinten a családi kedvezmény nélkül számított átlagos nettó kereset 159 300 forint volt, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 243 200 forint.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu