Nem tartotta be az SZKT ügyvezetője az általa aláírt megállapodást, ezzel 76 munkavállalónak anyagi hátrányt okozott – állítja a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete. A legutóbbi egyeztetésre a közlekedési társaság vezetője el sem ment, a BDTSZ most ügyvéd által felszólítást küld a cégnek. Ha nem érik el céljukat, bírósághoz fordulnak – tudta meg a szegedma.hu.

Azt, hogy nem tartotta be a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) a munkástanáccsal és két szakszervezettel kötött bérmegállapodását, még június elején írtuk meg. A Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BDTSZ) elnöke, Szabó István akkor még reménykedett abban, hogy meg tudnak egyezni, és az SZKT érintett munkavállalói megkapják a szakszervezet szerint nekik járó összeget, ám a múlt heti, Kojedzinszky Richard által összehívott bértárgyaláson pont az SZKT vezetője nem jelent meg, amit felháborítónak tart a BDTSZ.

Ahogy beszámoltunk róla, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója megállapodást kötött a cégnél működő több érdekképviselettel, így a Munkástanáccsal, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetével (BTDSZ). A szerződés ugyan május elsején lépett hatályba, vagyis az érintetteknek júniusban már a kialkudott bért kellett volna kifizeti. A sofőrök óradíjemelését végrehajtotta az SZKT, ám a vontatási bérpótlék helyetti mindössze 5 forintos emelést nem kapta meg a 67 érintett.

„Ez olyan mintha ha Kojedzisznky Richárd ingatlant vásárolna, adásvételi megállapodást kötne, hogy mennyiért veszi meg, majd átutaláskor már csak a vétel ár felét küldi el, azzal az indokkal nincs több pénze" – szemléltette a szakszervezet az ügyet. A türelem most végképp elfogyott, miután az SZKT ügyvezető igazgatója által megjelölt időpontban és helyszínen pont Kojedzisznky nem jelent meg, sőt is értesítette előzetesen a szakszervezetet, hogy nem vesz részt a bértárgyaláson. Az ügy most abban a szakaszban van, hogy ügyvédi felszólítót küldenek az SZKT-nak, két hetes határidőt hagyva arra, hogy kifizessék a társaság 67 dolgozóját. Amennyiben ez nem történik meg, a bíróság fog döntést hozni.

Forrás: szegedma.hu