A kormány a „társadalmi egyeztetés” leple alatt akarja ismét a szakszervezetek, így a dolgozók jogait csorbítani azzal, hogy a szakszervezeti tagdíjat a munkáltató ne vonhassa le a tagdíjat fizető dolgozó béréből. Ezzel a lépéssel nem csak a szakszervezetek működését lehetetlenítik el, hanem súlyos következményekkel járhat a kollektív jogok gyakorlása is. Megszűnhetnek kollektív szerződések és a bértárgyalási feltételek is drasztikusan romlanak.
A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöksége elfogadhatatlannak tartja az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvényjavaslat szakszervezetekre vonatkozó tartalmát, és kéri annak visszavonását, tekintve, hogy az diszkriminatív és súlyosan szakmaiatlan! A Munkástanácsokat különösen hátrányosan érinti a javaslat, mivel számos tagszervezetére (egészségügy, adó és vámigazgatás, rendvédelem, oktatásügy) közvetlenül is vonatkozik a változtatás. Jelezzük azt is, hogy a tárgykörben semmilyen érdekegyeztetés nem történt!
Jelentősen megnehezítheti a szakszervezetek munkáját a kormány által javasolt törvénymódosítás, melynek értelmében 2024-től közvetlenül a szakszervezeti tagok fizethetnék be a tagdíjat maguk után a közszférában - írja a Mérce.
Jelentősen megnehezítheti a szakszervezetek munkáját a kormány által javasolt törvénymódosítás.
Ha életbe lép a rendelet, akkor az érdekképviseleti tagoknak jobban oda kell figyelniük, hogy a díjak eljussanak az adott szervezethez.
Sztrájkolnak a hollywoodi írók és színészek, megállt az amerikai filmgyártás – szóltak a hírek. Nos, ez utóbbi állítás nem teljesen igaz - írja a Népszava.
Jogi ellentmondásokra hívták fel a figyelmet a pedagógus szakszervezetek az oktatási államtitkárral folytatott egyeztetésen. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a tanárokra vonatkozó kötelező eskütétel csak felesleges bonyolítás, míg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra mutatott rá, hogy a jelenlegi rendelkezések szerint nem lehet visszahívni nyugdíjas pedagógusokat a közoktatásba - hangzott el az ATV Híradó beszámolójában.
Szakszervezeti vezetőkkel és egy munkaszervező cég alapítójával kerestük a válaszokat a magyar munkaerőpiac anomáliáira - írja a napi.hu.
Mint ismeretes, 2012.január 1-je óta öregségi nyugdíjat csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet igénybe venni. Ez alól a rendelkezés alól csak a nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátása képez kivételt, amely életkorra tekintet nélkül öregségi teljes nyugdíjat jelent a negyven év jogosultsági idő megléte esetén. Ismertetjük a jogosultság feltételeit és a nyugdíjszámítás szabályait - írja az ado.hu.
Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a SZÉP-kártyát érintő kormányzati intézkedések is segítik a családokat és az infláció letörését. A kormány által nyújtott adókedvezménnyel a munkáltatók újabb 200 ezer forinttal tölthetik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját, amelyet az év végéig élelmiszervásárlásra is fel lehet használni – közölte a tárca.
© 2023 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu