Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban 2016. október 14-én bejelentésre került, hogy 2017. január 1-től 301, augusztus 31-től újabb 100 álláshely szűnik meg. 205 fő átkerül az EMMI-be.
„Asztaltól fel nem állunk!” – ez a filozófiája a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkárának. Dávid Ferenc szerint nagyon nehéz a mostani kormánnyal vitatkozni és alkudozni, de amíg Demján Sándor a VOSZ elnöke, ez vállalható. „Ha azt kérdezi, hogy szócső vagyok-e, azt válaszolhatom, én vagyok a bányászkalapács, amit az elnök úr irányít, aki nem könnyű ember, de hagy szabadon dolgozni” – fogalmazott a főtitkár, aki állítja: szakszervezetek nélkül nincs demokrácia Magyarországon. Egy vállalkozói érdekképviseletnek hallatnia kell a hangját, azt is meg kell mondani, ha valami nem jó, ha az a munkavállalóknak nem is mindig tetszik.”
Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége 2016. szeptember 26. napján fordult a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz és kérte, hogy állapítsa meg a 2016. október végén kezdődő és egy hétig tartó sztrájkjának jogszerüségét. A mai napon egyértelművé vált, hogy a sztrájk jogszerű megtartásáról az illetékes bíróság jogerős határozatával a sztrájk kezdetéig nem fog dönteni, mivel eddig még első fokon sem hozott határozatot a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.
Fórumot tartott Zalaegerszegen a Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége és a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete. A szakszervezeti összejövetelen - ahol vendég volt a régiós Közlekedési Központ Igazgatóságának elnöke, a szakmai képviselője, és a Munkástanácsok országos elnöke-, elsősorban a keresetek és a munkahely biztonsága szerepelt középpontban.
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács(OKÉT)Munkavállalói Oldalának nyilatkozata. A Tisztes Munka Világnapján öt magyar szakszervezeti konföderáció – az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Magyar Szakszervezeti Szövetség, Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma – képviselői tanácskoztak.
Elkezdődtek a bértárgyalások a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai budapesti ülésén.
A mai korszerű LCD képernyők használata mellett akár idejét múltnak is tűnhet a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeit meghatározó rendelet – írja blogbejegyzésében Pentz Edina az rsm.hu-n.
A helyi önkormányzatok minden demokratikus rendszer egyik alapintézményét képezik! – mutat rá a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájából idézve az MKKSZ. A szakszervezet üzenete ismét kifejti bérkövetelésük indokait.
A BKSZSZ. mint a BKV.Zrt.-nél működő legnagyobb Szakszervezeti szövetség tegnapi Igazgatósági ülés fényében, ahol - a menedzsment javaslatára - döntöttek az Óbuda autóbusz telephely december 1-től történő bezárásáról felszólítja a BKK. Zrt és a BKV.Zrt vezetését, hogy azonnali hatállyal mondjanak le, mivel szakmailag alkalmatlanok a feladatuk elvégzésére!
A Volán társaságoknál október utolsó napjától egy hetes sztrájkot hirdet az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu