.Friss videóval jelentkezett Facebook-odalán Varga Mihály, ahol több már ismert lépés mellett néhány újdonságot is bejelentett.

Az adóhatóság által elkészített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani – hívja fel a figyelmet az NAV.

Pénteken jelentette be Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere: május 13-ától újraindulnak az elektív (nem sürgős) beavatkozások és a rehabilitációs ellátások, „amelyek az egészségügyi szolgáltatónál előre egyeztetett időpontokban, a már bevált egészségvédelmi óvintézkedések betartásával történhetnek”. A Mérce írása.

A nyugdíjakkal foglalkozó írások nagy népszerűségnek örvendenek a hazai írott médiában, melyen cseppet se csodálkozzunk, hiszen az immár csak 9,7 millió főre fogyatkozott hazában minden negyedik ember érintett a témában. Vagy azért mert nyugdíjas, vagy pedig azért mert valamilyen nyugdíjszerű ellátást, járadékot vagy egyéb juttatást kap hónapról hónapra – írja a Piac és Profit.

Több diák már az iskolák újranyitását követő első nap azzal szembesült, hogy mennyi dolgozatírásban, témazáróban, felelésben lesz része a tanévből hátralévő néhány hétben – olvasható a Népszavában.

A mentők napján az operatív törzs tájékoztatóján Csató Gábor beszélt a bajban segítségre siető mentőszolgálatosok munkájáról koronavírus idején. Emellett hangsúlyt a fiatalok oltása is.

Hiába hirdette meg az újraindulást Kásler Miklós humán miniszter szerdára, még hosszú hetekbe is telhet a nyitás az egészségügyben – írja a Népszava.

Vasárnap délelőtt a Magyar Önkormányzatok Szövetségének Fókuszban az ember címet viselő online rendezvényén prezentálta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, hogy szerinte hogyan kellene elkölteni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kompenzációjára szánt uniós forrásokat. A Mérce összeállítása.

A diákoknak öt hét maradt a tanévből, a Pedagógusok Szakszervezete szerint most a legnagyobb hiányosságokat kell felmérni – írja a Világgazdaság.

 A koronavírus-járvány természetesen óriási terhet ró az egészségügyre a sürgős orvosi kezelést igénylő megbetegedések miatt, de azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy milyen hatása van a mentális egészségre. Ezt vizsgálták Abigail Adams-Prassl és szerzőtársai egy tavalyi tanulmányukban. A g7.hu írása.