Zöldkártyát vezetnek be Ausztriában május 19-től, ezzel lehet majd étterembe, szállodába vagy éppen uszodába menni. A kártyát azok kaphatják meg, akik az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinát kapták, másoknak feltételekhez kötötték a megszerzését. A DK szerint a kormány becsapta a keleti vakcinával a magyarokat, mert még Ausztriában sem fogadják el. A külügyminisztérium Híradónknak azt írta: eddig 8 országgal kötöttek megállapodást a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról, de ez a szám nőni fog, az Ausztriába ingázók helyzete nem változott.

"Elterjedt, hogy kínaival nem lehet majd menni, ez szamárság, engem is kínaival oltottak be, én is menni fogok, és nem azért, mert diplomáciai lehetőségem van rá, hanem mert jogom lesz hozzá, a kínai vakcinával beoltottak szabadon utazhatnak majd a nyár során" - ezt Orbán Viktor miniszterelnök még április végén mondta a Kossuth Rádióban, és még azt is hozzátette, hogy akármilyen vakcinával oltottak be egy magyar embert, mindenképpen utazhat, ha utazni akar.

Ez azonban Ausztriára például nem igaz. Ott ugyanis május 19-től bevezetik a zöldkártyát, amellyel étterembe, kávézóba, szállodába, vagy éppen uszodába lehet majd menni. Ugyanakkor az ezt nem kaphatja meg, akit külföldön a Szputnyikkal, vagy a Sinopharmmal oltottak. Ők ehhez negatív teszttel juthatnak hozzá, aki pedig átesett a fertőzésen, az 6 hónapnál nem régebbi orvosi igazolással, vagy 3 hónapnál nem régebbi antitest-teszttel bizonyíthatja azt, és csak utána kaphat kártyát.

Sem a plusz költségeknek nem örülünk, sem a plusz munkának nem örülünk

- ezt Táncsics Péter mondta Híradónknak, aki naponta ingázik, és Szputnyik vakcinát kapott Magyarországon. Szerinte ezek a bürokratikus körök sok-sok mérget, sok-sok plusz költséget, és sok-sok plusz időt is jelentenek.

Aki viszont Ausztriába megy, annak május 31-ig a bőröndök bepakolásán kívül más dolga is lesz, ezt már Krishnan-Somos Anna mondta el Híradónknak, aki évek óta kint él.

"Bárki, aki bejön Ausztriába, annak regisztrálnia kell. A határátlépés tényét előre, az osztrák kormánynak van erre egy portálja, és ott be kell regisztrálni, és ezt ellenőrzik a határon. Ebben részletesen rákérdeznek, hogy milyen okból jön ide" - mondta.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány kérjen bocsánatot, amiért átverték a magyarokat.

A Fidesz hazudott az embereknek, és megint a felelős ellenzéknek lett igaza. A DK azt követeli, hogy a kormány fizesse ki azoknak a PCR-tesztjeit, akiknek amiatt van szükségük tesztelésre, mert nem fogadják el a keleti oltásukat külföldön

- fogalmazott Barkóczi Balázs, a párt szóvivője.

A Külügyminisztérium Híradónknak azt írta: eddig 8 országgal (Bahrein, Észak-Macedónia, Horvátország, Montenegró, Szerbia, Szlovénia, Törökország, Csehország) kötöttek megállapodást a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról. A megállapodások száma nőni fog. A Magyarországról Ausztriába ingázók helyzete nem változik.

Közben az is kiderült, hogy Olaszországba a 2 év, Görögországba az 5, Horvátországban pedig a 7 év alatti gyerekek utazhatnak teszt nélkül. Mindenki másnak fizetnie kell a tesztért, ha ezekbe az országokba készül nyaralni.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!