Az elmúlt közel két évtizedben a tízes évek elején csúcsosodott ki Magyarországon a munkanélküliek száma, a tavalyi év viszont újabb pozitív rekordot hozott – ez volt az az év ugyanis, amikor a legkevesebb ember vesztette el az állását. A részletes statisztikák érdekes képet mutatnak a (gazdaságilag aktív) lakosság 3,3 százalékáról, jól látszik például az is, mennyire féltették az állásukat a magyarok a válság beköszönte után – írja a 24.hu.

Nem ért egyet a szakorvosok szakszervezete annak a veszprémi nőgyógyásznak a büntetésével, aki csak fél év felfüggesztést kapott azért, hogy egyes műtétekért, vizsgálatokért plusz 100 ezer forintot kért, és anyagi haszonszerzés céljából félrediagnosztizált betegeket - írja az ATV.hu.

Az elsőéves hallgatók harmada próbálna szerencsét külföldön a diploma megszerzése után, míg a vidéki munkavállalás csupán a fiatalok töredéke számára ideális jövőkép - derül ki egy friss kutatásból. A hazai diákok számára a saját vállalkozás létrehozása a legvonzóbb lehetőség, míg a külföldiek inkább ismert multinacionális cégeknél vagy nemzetközi szervezeteknél dolgoznának. A diplomázástól az elsőévesek idehaza elsősorban magasabb jövedelmet és biztos megélhetést, a külföldiek a tudás és műveltség megszerzését várják - írja a Pénzcentrum.hu.

A szolgáltatás vagy az érdekvédelem a szakszervezet fő feladata? Hogyan lehet vonzóvá tenni mindezt a munkavállalók számára? Ezekre a kérdésekre is keresték a válaszokat a Kiút Szakértői Csoport júniusi pódiumbeszélgetésén, amelyen különböző generációkhoz tartozó szakszervezeti vezetők osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel.

A szakszervezeti mozgalomban különösen fontos a szolidaritás, mert az összefogás megsokszorozza a szervezett dolgozók erejét – hangzott el egyebek mellett a Kiút Szakértői Központ soros pódiumbeszélgetésén. A rendezvény szervezői ezúttal is aktuális témát, a szolidaritás helyzetét tűzték napirendre: szakavatott előadók - a meghívott vendégekkel és érdeklődőkkel együtt - arra keresték a választ, mit jelent a szolidaritás és mit tehetünk azért, hogy működjön.

Megnyitjuk Facebook-os sztrájk-képtárunkat! A Pedagógusok Szakszervezete Facebook oldalán szeretnénk bemutatni a 2016. április 20-ai pedagógussztrájk képeit.

A SZEF április 20-án, szerdán szolidaritási találkozót szervez mindazok számára, akik támogatják a PEDAGÓGUS SZTRÁJKBIZOTTSÁG és a SZOCIÁLIS ÁGAZATI SZTRÁJKBIZOTTSÁG követeléseit.

Ma nem létezik oktatáspolitika, ma csak hatalompolitika van - hangzott el a Népszava beszámolója szerint azon a szerdai konferencián, amelynek fő témái az oktatási rendszerben évek óta tartó centralizációs folyamatok, s azok hatásai voltak. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a központosításnak több kára van, mint haszna, szakértők úgy vélik, a kormány gyorsan romló pályára állította a köz- és felsőoktatást. Van, aki szerint, abban ami 2010 óta az iskolákban történik, markánsan benne van a pedagógusok tehetetlensége is.

Nyílt levélben kéri a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a nemzeti pedagóguskar hétvégén tartandó közgyűlésének résztvevőit, hogy utasítsák el az etikai kódexet.

{subtitle} Jogszabály határozza meg, hogy egyes feladatokat milyen jogállásban lehet ellátni {/subtitle}
Bár egyes hírek szerint közmunkásként foglalkoztatja vissza a Klik az egyes kirúgott kisegítőket, a minisztérium szerint ez éppen fordítva történik, bár jelenleg több mint négyezer közfoglalkoztatott dolgozik az intézményfenntartó központnál, a BM pedig vizsgálatot folytat a visszaélések feltárására – olvasható a HVG-ben.