A Fideszen belül is heves vitákat szít az önkormányzati lakások privatizációjának terve. Az ötletgazda szerint azonban jó a javaslata – olvasható a Népszava cikkében.

Minden módosítási javaslatot megfontolunk – reagált a Népszavának Böröcz László, az önkormányzati lakások privatizálásáról szóló törvényjavaslat fideszes benyújtója az indítványt érő heves kritikákra. Felvetésünkre, hogy talán korábban kellett volna tárgyalni, azt mondta: a törvény benyújtását széles körű lakossági, valamint párton belüli egyeztetések előzték meg. Ennek viszont ellentmondani látszik, hogy nem csak ellenzéki, kormánypárti polgármestereket is meglepett és megdöbbentett javaslata.

Több fideszes városvezető is azt mondta lapunknak: nem tudnak semmiféle egyeztetésről, és muszáj lesz változtatni a javaslaton. A kormánypárti Böröcz László javaslata szerint – mint arról többször írtunk – az önkormányzati tulajdonban álló lakásokat az abban élők kedvezményesen, a forgalmi érték legfeljebb 30 százalékáért, egyes esetekben akár 10 százalékáért is megvásárolhatnák. A javaslat rögtön tiltakozáshullámot indított el, tegnap például 25 szakmai szervezet jelezte, hogy elfogadhatatlan ez a terv, mert az önkormányzati bérlakások kiárusítása „szétszaggatja a szociális védőhálót.” Fideszes polgármesterek is tiltakoztak, Budapest XVI. kerületének kormánypárti polgármestere, Kovács Péter például egyenesen „marhaságnak”, „mérhetetlenül igazságtalannak” nevezte a javaslatot. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere pénteken azt írta:

„A jogbiztonságunk alapja, hogy kizárólag a tulajdonosnak – a vonatkozó esetben az önkormányzatnak – van joga saját vagyona tekintetében döntéseket hozni. Nem helyes tehát, hogy az országgyűlés a törvény erejénél fogva, a tulajdonosok felett dönt az önkormányzati vagyon kimondottan nem értékarányos elidegenítéséről.” Cser-Palkovics András szerint a javaslatnak az a része megfontolandó, ami a határozatlan időre bérbeadott lakásokra vonatkozik. „A határozott időre kötött lakásbérleti szerződések tekintetében azonban a benyújtott tervezet, jelenlegi formájában nem elfogadható.” – fogalmazott. A polgármester jelezte, szakpolitikai javaslatokat fogalmaznak meg. Lapunknak több kormánypárti polgármester is azt mondta, biztosak benne, hogy a törvénytervezet változni fog még. Böröcz László ugyanakkor azt közölte:

– A Fidesz egy nagy párt, megpróbáljuk meggyőzni azokat, akiknek fenntartásaik vannak. Ez egy jó javaslat, a kedvezményes ár és a 25 éves futamidejű részletfizetési lehetőség révén éppen az alacsony jövedelmű családok juthatnak nagy számban saját ingatlanhoz, miközben a Várnegyed műemlék lakásainak az ügyét is rendezzük. Arra a felvetésre, hogy – mivel önkormányzati vagyon privatizációjáról van szó – alkotmányossági kérdéseket is felvet a javaslat, Böröcz azt mondta: állnak a viták elé.

Ha az Alkotmánybíróság elé kerül a törvény, tiszteletben fogjuk tartani a döntését.

A frakcióvezető-helyettes szerint egyébként júniusban kerülhet az Országgyűlés elé a törvény és akkor meg is szavazhatják.

„Igazságtalan és vérlázító”

– Vérlázító, igazságtalan, és a társadalmi hasznossága is erősen megkérdőjelezhető – értékelte a bérlakások kiárusításának tervét Máté Antal Nyírbátor ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere. Szerinte náluk egy „paraszthajszálon” múlik, hogy – ha jelenlegi formájában fogadják el a törvénymódosítás tervét – akkor az újonnan épített, és tavaly év végén átadott 71 lakásos önkormányzati társasházuk nem kerül magántulajdonba. Azokat a lakásokat kellene eladásra ajánlani, amelynek bérleti szerződését tavaly év végéig megkötötték, itt pedig a lakók bár már a múlt évben beköltözhettek, a hivatalos átadás-átvétel és a szerződések aláírása már idén januárra húzódott át. Ez azonban csekély vigasz az önkormányzatnak, amelyiknek ezen kívül még további közel 330 bérlakása van.

Miskolc önkormányzati bérlakásállománya jelenleg összességében egy 35 milliárd forintos vagyonelem: ha ezeket az ingatlanokat a Böröcz-féle törvénytervezet alapján kellene értékesíteni, úgy vételárként 4,9 milliárd forint folyna be utánuk, vagyis a város 30 milliárd forintos vagyont elveszítene – értékeltek a városházán.

Baja ellenzéki polgármestere, Nyirati Klára egyértelműen az önkormányzatok elleni újabb támadásnak tartja a törvénytervezetet. A Duna-parti település jelenleg 193 bérlakással gazdálkodik, ebből 42-t az elmúlt húsz évben alakítottak ki közel 270 millió forintért, s közülük sokat piaci alapon adnak bérbe, vagyis elvesztésük komoly bevételkiesést jelentene a városnak. – Ha most elkótyavetyélik ezt az önkormányzati vagyont is, esély sem marad a jövőben, hogy az arra rászorulókon megüresedő lakás kiutalásával segíthessünk – jelentette ki Lengyel Róbert siófoki polgármester. Ők ráadásul speciális helyzetben is vannak szociális programjuk miatt: 155 bérlakásuk közül 111-ben a lakók valóban nem bérleti díjat állnak, hanem lakáscélú megtakarításba fizetnek, hogy előbb-utóbb saját ingatlant vehessenek.

Szombathelyen 2072 bérlakással rendelkezik az önkormányzat, ezek közül – melyek közül jelenleg 1945 lakott. – A törvényjavaslat kivégezné az önkormányzati bérlakásrendszert, Szombathelynek pedig több tízmilliárd forinttal csökkentené a vagyonát – mondta Nemény András a vasi megyeszékhely ellenzéki polgármestere. Balassagyarmat az elmúlt évtizedben évente cirka 10-15millió forintot költött 171 bérlakásból álló lakásállomány karbantartására-felújítására, melyek közül 31-et az elmúlt húsz évben vásárolt-épített, s 11 fecskelakást is kialakítottak.

– Nagy szükség lenne még több fecskelakásra és szolgálati lakásokra

– mondta Csach Gábor kormánypárti polgármester, aki megjegyezte, a törvényben jelzett, rendkívül alacsony vételár az önkormányzatoknak súlyos vagyonvesztést jelentene, ami esetükben akár egymilliárd forintra is rúghat. A városvezető szerint Magyarországon a kommunizmus bosszújaként előnytelen lakáshelyzet alakult ki, amely akadályozza a mobilitást, hiszen az angolszász országokkal szemben, ahol a lakásállomány döntő része bérlakás, nálunk éppen fordítva, különösen fontos a magyaroknak a lakástulajdon megszerzése. Ugyanakkor az önkormányzatok számára a települések megtartó ereje szempontjából nagyon fontosak a fecske-, szociális és szakember-ellátást szolgáló lakások, melyek számán lehet vitatkozni, de a nulla mindenféleképp rossz álláspont.

– A jogszabálytervezet olyan nagy reparálásra szorul, hogy elfogadható legyen, hogy jobb lenne visszavonni és előtte egyeztetni gyakorló polgármesterekkel. Hódmezővásárhelyen 481 önkormányzati bérlakásban nagyjában kilencszázan élnek. A városnak korábban több ilyen jellegű ingatlana volt, ám Márki-Zay Péter ellenzéki polgármester elmondta, 2018 előtt, a fideszes városvezetés időszakában gyakorlat volt a legértékesebb, használható belvárosi ingatlanokat 40 százalékos kedvezménnyel, „baráti” értékbecslővel felbecsültetett áron eladni. - Látjuk, hogy a cél ismét a lopás: az eddig pártembereknek osztogatott budai lakásokat akarják ellopni – jelentette ki a polgármester. - De ehhez miért kell minden önkormányzatot tönkretenni, lakásállományától megfosztani, hogy ezentúl immár senkinek ne tudjon lakást biztosítani?

 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!