Kedden jelent meg a Népszavában a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) felmérésére hivatkozva, hogy a szakdolgozók több mint fele távozni készül az egészségügyből. Ezt a drámai jövőképet előrejelző állítást árnyalhatja, hogy ez nem egy reprezentatív kutatásból derült ki, hanem egy önkéntes alapon kitölthető kérdőívből. A g7.hu cikke.

Kevésbé sokkoló, de az általános elégedetlenséget hasonlóan kifejező felmérésről számolt be pár nappal később is a Népszava. Egy több mint tízezer egészségügyi dolgozó által (szintén önkéntes alapon) kitöltött kérdőív alapján a válaszolók hatoda még idén otthagyná a szektort (a koronavírus-járvány miatt június 15-ig nem mondhattak fel az egészségügyi dolgozók). 

A jelenleg nagyjából 60 ezer, nagy részben az ötvenes éveiben járó alkalmazottat foglalkoztató szektor hosszú évek óta küzd utánpótlás- és létszámgondokkal, így már a minimális lemorzsolódás is érezhető változással járna.

Bár ezek a felmérések nem reprezentatívak, az általam megkérdezett öt ápoló szerint reális képet festenek az ápolók helyzetéről.

Ha lenne más lehetőségem, akkor én sem maradnék egy percet se tovább, hiába imádom a munkám, a hivatásom

– mondta az egyik ápoló.

Ez a látszólagos ellentmondás általánosnak tűnik. Az évtizedeken keresztül forrás- és emberhiányos egészségügyben alapvetően a küldetéstudat tartotta az ápolókat a kórházakban, az elmúlt egy évben azonban annyi megaláztatás érte őket, hogy a jelek szerint tömegesen alakult ki olyan elégedetlenség, ami az idézett felmérésből tükröződik.

Az elmúlt időszak változásai leegyszerűsítve úgy foglalhatóak össze, hogy miközben a koronavírus évtizedek óta nem tapasztalt nyomást helyezett a kórházakra, az ápolók hónapokon át tartó egzisztenciális bizonytalanságba kerültek, számos joguktól megfosztották őket, sokuknak pedig a fizetése is csökkent.

Az életek mentése és a nagy eséllyel elkapott betegség leküzdése mellett tehát leginkább ez az általános megalázottság-érzet uralta a mindennapjaikat.

Nekem is többször megfordult a fejemben, hogy dobbantanom kellene, mert elegem van az egészből. Fizetés alig van, megbecsülés nulla. Nem tapsikolni kellene nekünk, meg tíz nap plusz szabit adni, amit nem fogunk tudni kivenni, hanem pénzt. Az egyik angol barátom azt hitte, hogy hetente kapok ennyi fizetést, és nem havonta

– mondta egy vidéki szociális intézményben dolgozó ápoló.

A tíz extra szabadnappal arra utalt, hogy a kormány a múlt héten bejelentette, a „védekezésben résztvevőket” ennyi szabadsággal jutalmazzák. A létszámhiány miatt azonban eddig sem volt könnyű szabadságra menniük

Jó, hogy kaptuk, de mikor vegyük ki? Jellemzően mindenki nyáron szeretné, hiszen ilyenkor van nyaralóidő. A télen is meleg, egzotikusabb nyaralóhelyek számunkra megfizethetetlenek (…) Szétesnek a családi kapcsolataink, mert örökké azt hallják tőlünk, hogy dolgozunk, vagy alszunk. Édesanyám már nem hív, csak üzen, ha szeretne valamit

– mondta egy másik ápoló.

Az elkeseredettség mellett a magatehetetlenség is általánosnak tűnik, a megkérdezettek többsége jellemzően évtizedek óta az egészségügyben dolgozik és nem nagyon tudja elképzelni magát más munkahelyen.

Van sok-sok lehetőség, főleg a magánegészségügyben, de sokunknak az nem opció, mert már se dekoratívak, se megalkuvók, se hülyék nem vagyunk. Semmivel se fizetnek többet, mindenhez jó pofát kell vágni, mert a betegek kemény pénzeket fizetnek, ugye

– mondta egy ápoló.

A Népszava pénteki cikke szerint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos tüntetésre készül az általános elégedetlenség miatt. „Az emberek mostanra nagyon fáradtak, elcsigázottak, a járvány kimerített mindenkit” – erősített rá a jelenségre a Népszavának Balogh Zoltán kamarai elnök. A beharangozott tüntetésről egyelőre nincsenek részletek, egy ilyen megmozdulás mindenesetre látványos változás lenne a hagyományosan gyenge érdekképviselettel rendelkező ágazatban.

Forrás: g7.hu