A “modellváltó” felsőoktatási intézmények is csak akkor kapnának állami pénzt, támogatást, ha bevezetik a testnevelésórákat – mondta a miniszterelnök, aki ezzel egy régi ötletet dobott be újra – írja a HVG.

Egy magyarországi kisiskola pedagógusi álláshelyére nincs jelentkező. Annyira nincs, hogy a tankerület már abba is beleegyezett, hogy bármilyen érettségivel rendelkezőt felvegyenek oda. Mintha csak a megvalósulását látnánk annak, amit Setényi János vetített előre, amikor a pedagógusképzésről beszélgettünk – írja a Hirklikk.

Több ezer tanár hiányzik a rendszerből. Az ATV Híradójában a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke beszélt arról, hogy lesznek iskolák, amelyek nem találnak majd szakembert a meghirdetett állásokra. Horváth Péter szerint egyértelműen látszik, hogy a helyzet egyre rosszabb lesz. Az EMMI "baloldali slágertémának" tartja pedagógushiányt.

Összesen 10 milliárd ötven millió forint többletforrást biztosít a kormány a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programjának támogatására – derült ki a szerdán megjelent Magyar Közlönyből. A több mint tízmilliárdos összegről – a miniszterelnök általános helyettese bevonásával – a pénzügyminiszternek kell gondoskodnia, augusztus végéig.

A magyar kabinet határozatot is elfogadott, amelyben rögzíti, hogy Norvégia a magyar piaci hozzáférésért cserében 77 milliárd forinttal „tartozik” Magyarországnak.

A diákok körében gyakori, hogy tanulmányaik folytatása mellett, illetve nyáron iskolaszövetkezeten keresztül végeznek munkát. A diákszövetkezeti foglalkoztatás egy olyan atipikus munkavégzési forma, amely során a diák és a szövetkezet között áll fenn jogviszony, azonban a diák egy olyan harmadik személy számára végez feladatot, akivel nem áll jogviszonyban. A szövetkezeti foglalkoztatás tehát egy speciális, megbízási jellegű jogviszony, amely során a Munka Törvénykönyve csak szűk körben alkalmazandó. Az ado.hu.

A törvényi előírás felülírja a munkaszerződést, így nemcsak új szerződést nem köthetnek olyan egészségügyi dolgozóval, aki nem oltatja be magát szeptemberig, de a régieket is fel kell mondani emiatt. A hétvégén nagyjából százan tiltakoztak ez ellen a Hősök terénél. Van, aki inkább felmondana. Az Azonnali írása.

Nagyon súlyos beavatkozás lenne a kormány részéről, ha kötelezővé tenné a védőoltásokat – véli Takács Ádám, a TASZ jogásza. Az egészségügyi dolgozók kötelező oltása azonban indokolt azért, mert így kisebb kockázatot jelentenek magukra és betegeikre egyaránt.

A technológiai szektorban dolgozók csupán 10-15 százaléka nő, miközben számos olyan pozíció van, amely kiváló lehetőségeket nyújt a nőknek is. Még mindig sok sztereotípia uralja ezt a területet, az iskolai oktatástól kezdve a pályaválasztáson át a munkahelyi szemléletig.

Bár a hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.