Az illetékes minisztérium „járványügyi javaslatcsomaggal” is készült, miután többezer zarándokot szállásolnak el az ilyen intézményekben.

A Semmelweis Egyetemen vagy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen csak érvényes oltási igazolással, védettségi igazolvánnyal költözhetnek be a hallgatók a kollégiumokba, de más felsőoktatási intézmény diákszállása is csak bizonyos korlátozásokkal fogadja lakóit – írja az Eduline, a HVG oktatási szakportálja. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az egyetemeknek és főiskoláknak a hét elején küldött ki „járványügyi javaslatcsomagot”, amely az oktatás normál munkarendje, a külföldről érkező hallgatók elhelyezése, a termek fertőtlenítése mellett a következőkre is kitér:

„A kollégiumokat, diákotthonokat egészséges, tüneteket nem mutató, magukat egészségesnek érző, lehetőség szerint a koronavírus elleni védettségüket igazoló személyek vegyék igénybe.”

A portál a már említett kollégiumi szigorítások mellett más példákat is említ a korlátozásokra. Így az Óbudai Egyetem kollégiumaiba a folyamatosan bent lakóknak nem kell védettségi igazolvány, de „ajánlott”. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen azok is beköltözhetnek a kollégiumokba, akik nem oltatták be magukat, viszont „bármilyen légútibetegség-tünet megjelenése esetén az eset tisztázásáig a betegszobát kell igénybe venni”.

Ugyancsak nem feltétele a beköltözésnek a védettségi igazolvány megléte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői kollégiumaiba, de ha egy hallgatónak van ilyen kártyája, azt magával kell vinnie. A győri Széchenyi István Egyetem kollégiumaiba szintén beköltözhetnek azok a hallgatók, akik nem oltatták be magukat, viszont „a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében szeptembertől visszavonásig a hallgatói vendégfogadás szünetel, éjszakai (bentalvós) vendégfogadásra nincs lehetőség”. A fentiek fényében még érdekesebb, amiről két hete beszámolt a Népszava: akár 5500 egyetemista is kiszorulhat tanévkezdéskor a budapesti kollégiumokból, miután a kormány úgy döntött, ezeken a helyeken szállásolja el a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Konferencia önkénteseit és zarándokait.  

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!