A milánói Luigi Bocconi Tudományegyetem kutatói 22 magas jövedelmű országban elemezték a havi születési adatokat 2020 novemberétől 2021 márciusáig, és azt állapították meg, hogy Magyarországon, Olaszországban, Spanyolországban és Ausztriában is csökkent a születési arány. Volt, ahol nem csökkent, vagy éppen nőtt: Németországban, Norvégiában, Svédországban és Svájcban.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány szerint 22 országból hétben jelentős, a járványra visszavezethető csökkenés volt tapasztalható. A születési arány az elemzés szerint Magyarországon 8,5 százalékkal, Olaszországban 9,1 százalékkal, Spanyolországban 8,4 százalékkal, Portugáliában 6,6 százalékkal esett vissza. Csökkent a szülési kedv Belgiumban, Ausztriában és Szingapúrban is.

A kutatók szerint az adatok nem véglegesek, és valószínű, hogy még jelentősebb a visszaesés.

A Világbank úgy becsüli, hogy a járvány következtében bekövetkezett gazdasági visszaesés több mint 260 ezer baba halálát okozta a világ szegényebb országaiban, de a szegénységben élők száma 120 millióval növekedett. Az esetek több mint egyharmada Indiában történt.

Forrás: Klubrádió

 

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!