Az első nap az osztályban: úgy indult a tanév, mintha nem is lenne járvány. A gyermekorvosok egyesületének elnöke hasznosnak tartaná a maszkviselést – írja a Népszava.

Az iskolaév indulásával a higiéniai szabályok fokozott betartására kéri a szülőket és a diákokat is a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE), melynek elnöke, Havasi Katalin a Népszavának nyilatkozva arra is figyelmeztetett: a koronavírus delta variánsa fokozott fertőzőképességű, így nagyon gyorsan képes terjedni, a gyerekek, kamaszok pedig nagy szerepet játszhatnak a vírus tünetmentes átadásában.

– Akár naponta többszöri, nagyon alapos kézmosásra, kézfertőtlenítésre kell buzdítani a gyerekeket, a kisebbeknél pedig arra is ügyelni kell, hogy közösségben például ne igyanak, egyenek egymás italából, ételéből. A szülőket arra is kérjük, náthás, köhögő gyereket még enyhe tünetekkel se engedjenek iskolába

– mondta Havasi Katalin.

A HGYE elnöke fontosnak tartja a 12-17 éves korosztály koronavírus elleni védőoltását is, amelyre júniustól lehet regisztrálni, illetve ezen a héten az iskolákban is megkaphatják, akik igényelték. A kormány tájékoztatása szerint az iskolai oltásokra 48 ezer diákot regisztráltak a szülők, a nyár folyamán pedig kicsivel több mint 170 ezer tanuló kapta meg, ami az érintett korosztály harmada. Havasi Katalin szerint ez is segíti a vírus elleni védekezést, igaz, a számok magasabbak is lehetnének. Tapasztalatai szerint azok a szülők, akik maguk is fontosnak tartják és felvették az oltást, a gyerekeiket is beoltatják, ugyanakkor – mint fogalmazott – nagy áltudományos ellenkampány is folyik az oltások ellen.

– Mi, gyermekorvosok, azt hiszem mindent megtettünk a magunk szerény eszközeivel, hogy biztassuk a szülőket a gyerekek beoltására. Több kollégát atrocitások is értek az oltás támogatása miatt

– mondta. Hozzátette, a gyermekorvosokat nem érte váratlanul, hogy az iskolaorvosok mellett őket is bevonták az iskolai oltási akcióba, hiszen országszerte mintegy 2500 házi gyermekorvos lát el iskolaorvosi feladatokat is, főleg általános iskolákban. Bár az oktatási-nevelési intézményekben, zárt terekben most nem kötelező a maszkviselés, a HGYE elnöke azt mégis hasznosnak tartaná. Elmondta azt is, ha egy osztályban megjelenik a fertőzés, azt az osztályt mindenképp el kellene zárni a közösségtől. Ugyanakkor azokat a diákokat, akik kaptak oltást, mentesítené a karantén hátrányaitól, igaz, csak tesztelés mellett.

Míg a HGYE elnöke fokozott óvatosságra int és a maszkviselésre ösztönöz, a kormány – mint arról többször írtunk – csak az alapvető higiéniai szabályok betartását kéri, semmilyen járványügyi intézkedést nem rendelt el az iskolákban. Magyarországon nemhogy tesztelés, de kötelező maszkviselés és testhőmérséklet-mérés sem lesz. A környező országokban ennél szinte kivétel nélkül több óvintézkedést hoztak.

 Csehországban a diákokat a tanév kezdetén összesen háromszor tesztelik. A tesztelés minden iskolaköteles diákra, valamint a nappali tagozatos konzervatóriumi képzésben részt vevő diákokra vonatkozik. A már beoltott vagy 180 napon belül megbetegedést igazolókat nem kell megvizsgálni, amint az igazoltan negatív teszteredményekkel rendelkezőket sem. Ha egy adott régióban a diákok tesztelése során 100 000 mintából több mint 25 pozitív, akkor a vizsgálatokat folytatják. Az osztálytermekben nem kötelező a maszkviselés, de csak negatív teszttel lehet bemenni.

Bár Ausztriában szintén az iskolákban kezdődhetett meg az oktatás, több ezer gyermek így is otthon maradt a járványtól tartva. A tanév első két hetében minden diákot tesztelnek, a későbbiekben az oltottakat és a fertőzésből nem több, mint 180 napon belül kigyógyultakat, illetve az érvényes PCR teszttel rendelkezőket nem kötelezik iskolai tesztre. Az első két hétben a tantermeken kívül kötelező lesz a maszkviselés, a továbbiakban azonban csak akkor, ha a járványügyi helyzet úgy kívánja. Azokban az iskolákban, ahol nem vagy nehezen biztosítható a tantermek rendszeres szellőztetése, légtisztító berendezéseket szerelnek fel.

Szlovákiában csak tünetmentességről szóló szülői nyilatkozattal mehetnek iskolába a diákok. Pozitív tesztek esetében már csak az egyes osztályokat fogják bezárni, nem a teljes iskolákat.

Romániában csak szeptember 13-án kezdődik a tanév, jelenléti oktatással. Távoktatásra csak a beoltatlan diákokat és tanárokat kötelezik a fertőzöttebb településeken, a beoltott diákok viszont itt is járhatnak iskolába. Ez alól csak a vesztegzár alá vont települések képeznek kivételt.  A védőmaszk viselése zárt térben lesz kötelező.

Szerbiában az iskolákban kötelező a védőmaszk viselése a diákok számára, amint belépnek az iskolába, a tanóra alatt viszont levehetik, és a szabad levegőn sem kell maszk, de kötelező a távolságtartás. Ha egy osztályon belül két diák fertőződik meg, akkor mindenki átkerül a távoktatásra tíz napra.

A járvány tekintetében világszerte tesztországnak számító Izraelben is megkezdődött szerdán a tanév, a tavaszi rekordokat is megdöntő fertőzésszám dacára, jelenléti oktatással. A maszkviselés kötelező, minden diákot és az óvodásokat is tesztelik. A szülők gyorsteszt készleteket kapnak. A magas fertőzöttségű területeken csak akkor tartják fenn a jelenléti oktatást a 8-12. osztályosok számára, ha az évfolyamuk 70 százaléka mindkét védőoltást megkapta. Iskolakezdésig Izraelben a 12-15 évesek 47 százaléka kapta meg legalább az első oltást, 31 százalék mindkettőt. A 16-19 éves korosztály 81 százaléka rendelkezik egy, 70 százaléka két oltással. Azon tanárokat, akik megtagadják az oltást 2-3 naponta kötelezik tesztre, amelyek költségeit maguknak kell állniuk.

Kásler: tanítani szent kötelesség

A mindenkori kormányzat csak a keretet tudja biztosítani lehetőségei szerint, de az oktatás és nevelés sikere elsősorban a tanárok, tanítók munkáján, elhivatottságán múlik. Neveljenek és oktassanak legjobb hagyományaink szerint, tudással, szívvel, szeretettel – egyebek mellett erről is beszélt Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaharkányban, a XII. nemzeti tanévnyitón Kölcsey Ferenc szavait idézve hozzátette: aki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!