Magyarország - Svédországhoz hasonlóan - továbbra is ellenzi az Európai Munkaügyi Ügynökség létrehozását, mert azzal a munkaügyi ellenőrzés kikerülne a tagállami hatáskörből - mondta Bodó Sándor a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi (EPSCO) Tanács brüsszeli ülése után a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.

A foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, a magyar munkavállalók és munkáltatók érdekét is sértené az, ha egy uniós intézmény, a helyi sajátosságok, körülmények ismerete nélkül intézkedne a nemzeti hatásköröket felülbírálva.

Bodó Sándor hangsúlyozta, az új ügynökség létrehozása további felesleges bürokráciát, zavaros, a tagállami kompetenciákat hátrányosan érintő állapotot teremtene.

Magyarország a tanácsi tárgyalások során határozottan kiállt a magyar munkavállalók és munkáltatók érdekei, továbbá a tagállamok szuverenitásának megőrzése mellett.

Az Európai Munkaügyi Ügynökség koncepciója a magyar álláspont szerint alapvetően hibás, a működési szabályok és hatáskörök szándékosan kidolgozatlanok - írja a szaktárca.

A közleményben Bodó Sándor hangsúlyozta, az Európai Bizottság és a Parlament ennek ellenére szeretné a javaslatot még a jövő májusi Európai Parlamenti választások előtt végleges formába önteni.

Mint mondta, ez hazánknak nem érdeke, véleményünk szerint az újonnan választott Európai Parlament kell meghoznia az ügynökséggel kapcsolatos döntéseket is - olvasható a közleményben.

Az államtitkár közölte, mind Magyarország, mind Svédország megkérdőjelezi az ügynökség hozzáadott értékét a már meglévő rendszerhez képest.

A szövegjavaslat szerint annak hatásköre a nemzetközi közúti közlekedési ágazatban dolgozók ellenőrzésére is kiterjedne,

ugyanakkor ezt a szektort jellegénél fogva hibás döntés az ügynökségbe integrálni, a lépés veszélyeztetné mind a magyar vállalkozások, mind a magyar munkavállalók érdekeit - tette hozzá Bodó Sándor.

A magyar és a svéd tiltakozás ellenére

a tanács megszavazta a tervezetet, ami alapján megkezdődhetnek a tárgyalások az ügynökség létrehozásáról

- tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Forrás: InfoStart

 

 

 

 


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ