A munkavégzés és a stressz kéz a kézben járnak – nincsen olyan iroda, ahol néha-néha ne alakulna ki egy kis feszültség a csapatmunka, a kihívások és feladatok miatt. Hogyan garantálhatjuk munkaadóként alkalmazottaink számára a munka közben felgyülemlett stressz megfelelő és folyamatos levezetését, kezelését, ezzel együtt a mozgás biztosítását és az egészség megőrzését?

A tartós irodai stressz rossz hatással van az irodai hangulatra, ami aztán az egész csapat hatékonyságát rontja. A stressz hosszú távon kiöli a lelkesedést a munkatársakból, akik emiatt a cég céljaira és sikereire már nem fognak közös ügyként tekinteni. Ez pedig a kollegák kedvtelenségéhez, rosszabb esetben pedig magas fluktuációhoz vezethet. És ha a stressz ráadásul még mozgáshiánnyal is párosul (főleg ülőmunkák esetében), az komoly hatással lehet a dolgozók egészségre is, ami pedig egyre több betegszabadságot von maga után. Mit tehetünk azért, hogy dolgozóink minél kevesebb stressznek legyenek kitéve, és a folyamatos ülőmunka az egészségük rovására se menjen?

Sétáljunk, amikor csak tudunk

Például egy meeting vagy egy telefonhívás alatt is. Szokjunk rá a hangmemók használatára, és ha a meeting nem igényel projektort, menjünk ki a szabadba vagy a közeli parkba, és egy félórás séta alatt beszéljük meg a tennivalókat. Mindezt összeköthetjük azzal is, hogy egy kicsit távolabbi kávézóba vesszük az irányt, ahol megjutalmazhatjuk az egész csapatot egy kávéval vagy gyors süteménnyel a hatékony megbeszélés miatt.

Fikázzunk!

Nem, nem arra gondolunk, hogy szánjunk öt percet mindennap, hogy közösen szidjuk az ügyfeleket – bár való igaz, lehet, hogy működne ez is a stresszlevezetés szempontjából –, sokkal inkább a svédek híres kávészünetére, a fikára, mikor mindenki egyenlő, és a takarítónő egy asztalhoz ülhet egy cégvezetővel, hogy elfeledkezve pozíciójukról, szimplán emberekként beszélgessenek egymással. Legyünk napi húsz percre kellemes ismerősei, ne pedig kollegái egymásnak. Utána mindenki jobb hangulatban, feltöltődve folytathatja a munkát.

Próbáljuk ki a mindfulness technikát az irodában is!

A keleti mindfulness technika lényege a tudatos jelenlét, vagyis a jelenre, az adott pillanatra való koncentrálás. Néha álljunk meg, csukjuk be szemünket és figyeljünk arra, hogy mi történik éppen körülöttünk. A lényeg, hogy ilyenkor fogadjuk el az érzéseinket és gondolatainkat, és éljük meg őket anélkül, hogy bármilyen ítéletet mondanánk magunk felett. Ezt megtehetjük közösen, hogy mindenki egyszerre élvezhesse a csendet, nem zavarva egymást, de törekedhetünk akár egy relaxációs szoba kialakítására is, ahova a dolgozók kis időre elvonulhatnak, ha meditálni szeretnének. Kezdetben néhány alkalom erejéig megéri oktatót hívni, aki segít elsajátítatni a megfelelő, eredményes technikát.

Mozogni lehet az asztal mellett is

Könnyedén mozoghatunk úgy is, hogy el sem hagyjuk asztalunk környékét! Naponta egyszer szüneteltessük – akár közösen is – néhány percre a munkát, és végezzünk el néhány egyszerű gyakorlatot. Körözzünk a bokánkkal, feszítsük hátra lábfejünket és engedjük el, végezzünk el néhány fekvőtámaszt az asztalnak dőlve vagy egyszerűen körözzünk derekunkkal. Ha akarunk egy kis inspirációt további egyszerű mozgásformákra, hívjunk meg egy személyi edzőt, aki könnyedén adhat remek és könnyen megjegyezhető tippeket különböző nyújtófeladatokra és gyakorlatokra, vagy esetleg béreljünk olyan eszközöket, amelyek izzasztás nélkül mozgatnak át, ma már nagyon sok irodában fellelhetőek ezek a népszerű, kíméletes, de hatékony eszközök.

Minél sportosabb, annál kreatívabb

Bár az asztal melletti torna csodákra képes, ennél azért picit többre van szükségünk a stressz legyőzéséhez. Napi 30-60 percnyi mozgás nélkül agyunk nem tud kellően hatékonyan működni, éppen ezért fontos, hogy a kollegák komolyabban is sportoljanak. Erre buzdíthatjuk őket azzal, ha biztosítunk számukra sportolási lehetőséget – például támogatjuk kondibérletüket – vagy mozgási lehetőségeket szervezünk a munkahelyre: például futóversenyt rendezünk vagy meghívunk egy jógaoktatót, esetleg berendezünk egy átmozgató szobát, kíméletesen mozgató, de nem a klasszikus edzőtermi sporteszközökkel. A mozgás mindenkit friss energiákkal tölt fel, ezáltal pedig a munkatársak nemcsak hatékonyabbak lesznek, de kreatívabbak is.

Fogadjunk egy masszőrt

Az senkinek sem újdonság, hogy a masszázs csökkenti a stresszt. Akkor miért ne élnénk vele mi is? Egy egyszerű láb-, kéz- vagy vállmasszázs már csodákat tehet, ráadásul ezekből elegendő néhány perc is az ellazuláshoz. Így akár elég hetente vagy kéthetente néhány órára meghívni egy szakembert, aki gyorsan átgyúrja az egész csapatot. Még költséghatékonyabb egy állandó irodai masszázsfotel, vagy egy jó talpmasszázs készülék, ahová még időpontot se kell egyeztetni, bár vannak irodák, ahol egy belső időpont foglalási rendszeren keresztül kerülik el a masszázs-csúcsforgalmat. A masszázs az egyik legjobb stressz levezető mód, ugyanakkor frissítőbb is, mint egy negyedik kávé és még a főnök is rögtön jó fejjé válik, hogy ilyen lehetőségeket biztosít. Igazi win-win szituáció.

Koccintsunk a sikerre

Éljük meg közösen a sikereket és ünnepeljük meg azokat! Napjainkban már nem elég elismerés a fizetés vagy a prémium, az újabb generációk egyre inkább igénylik azt, hogy ne csak egy feladatokat ellátó robotnak tekintsék őket, hanem dicsérjek és jutalmazzák munkájukat. Amennyiben a vállalat sikereket ér el, ám ebből a munkavállalók nem éreznek semmit, egy idő után hiábavalónak fogják látni a plusz befektetett energiát és munkát. Az eredményes személyeket vagy csapatokat mindig emeljük ki, és ez ne csak egy halk bejelentés legyen, hanem vegyünk néhány pezsgőt és koccintsunk a további sikerekre is.

Forrás: HVG