Alkotmánybírósághoz fordult az Utcajogász Egyesület az öregségi nyugdíjminimum összegének emelése érdekében. A szervezet szerint az öregségi nyugdíj legkisebb havi összege nem biztosítja a havi megélhetést. A KSH adatai alapján 2020-ban reálértéken 40 221,5 forint felelne meg a 2008-ban megállapított 28500 forintnak - írja a hirklikk.hu.
Az átlagos életszínvonal biztosításához fejenként 136 ezer forintot tartottak elegendőnek a magyarok tavaly, 4,5 százalékkal többet, mint a járvány előtt. A KSH szerint a fogyasztás 2,5 százalékkal visszaesett tavaly Magyarországon a koronavírus miatt - hangzott el az RTL Híradóban.
A magas infláció és a forintgyengülés miatt az év eleji emelés lenullázódott, sőt. Novemberre lehet új megállapodás – írja a Népszava.
Komoly lakhatási problémákkal küzdenek a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok, az évek óta stagnáló bérek és az emelkedő albérletárak miatt sokan csak olyan állást tudnak elvállalni, amelyhez szolgálati lakás vagy némi lakhatási támogatás is jár – ez derül ki a különböző Facebook-csoportokban közzétett hirdetésekből. Pedig a nagyobb városokban szinte egyáltalán nincsenek szolgálati lakások, az albérletek pedig kifejezetten drágák: Budapesten kezdő tanári bérből még egy külső kerületben lévő, egyszobás panellakás bérleti díját is nehéz kigazdálkodni. Az Eduline cikke.
A Magyar Turisztikai Ügynökség összefoglalója szerint júliusban tavalyhoz képest 36 százalékkal több, összesen 28,6 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra – írja a Népszava.
Mérséklődni látszik a rekordinfláció: a májusi 5,1 és a júniusi 5,3 százalékos éves drágulás után júliusban már 4,6 százalékot mért a KSH. Érződik-e viszont ez a visszaesés a boltban a kasszáknál? Vagy pont úgy érezhetjük, még többet fizetünk? Az élelmiszerinflációban tavasszal visszaesés mutatkozott, azonban júniusban ismét valamivel többet kellett fizetni a kasszáknál. A Pénzcentrum több mint egy éve vizsgálja, hogy három társadalmi réteget képviselő fiktív vásárlója - Hunor a pályakezdő fiatal, Judit a családanya és a nyugdíjas Marika néni - számára mekkora kiadást jelent egy-egy nagyobb bevásárlás. Mutatjuk, júliusban mennyivel többet kellett fizetniük a kasszáknál.
Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Reggeli gyorsban eloszlatta azokat a félreértéseket, hogy az egyetemi dolgozók sokallnák az alapítványi kezelésbe adott és közpénzekkel kitömött Mathias Corvinus Collegium alapítvány bérlistáján szereplő összegeket, amit külföldi vendégoktatóknak szánnak. Nem, erről egyáltalán nincs szó. Hanem arról van viszont szó, hogy a magyar oktatók is szeretnének több pénzt hazavinni havonta.
Ömlik a pénz a magyar bankokba, a lakosság szorgalmasan adósodik el, főként a kormány támogatott lakáshiteleinek köszönhetően – eközben a bankok újabb rekordprofitot termeltek az év első felében. Megindult a féléves banki gyorsjelentési szezon, ez alapján is úgy tűnik, hogy a második negyedben a gazdaság jelentős része túljutott a válságon, a bankok pedig kiemelkedően jó első félévet zártak. Az első banki gyorsjelentések is megerősítik azt, hogy a magyar gazdaság magához tért – ha nem törik meg a trend a bankrendszer megdöntheti a 2019-es rekordévét.
A megkérdezettek több mint harmada tervezi felhasználni Szép-kártya juttatását a nyaralása során – derül ki a OTP és a Szeretlekmagyarország.hu júniusi-júliusi felméréséből.
Júniusban a vendéglátóhelyek forgalma már megközelítette a válság előtti, 2019. júniusi szintet, és a várakozások szerint júliusban és augusztusban is kiemelkedő forgalomra lehet számítani. A kedvező adatok főleg a nyaralóhelyeknek köszönhetők, a fővárosban azonban a belvárosi éttermek zöme most is zárva van, mivel itt a turizmus még nem állt helyre, írja a Világgazdaság.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu