Az átlagos életszínvonal biztosításához fejenként 136 ezer forintot tartottak elegendőnek a magyarok tavaly, 4,5 százalékkal többet, mint a járvány előtt. A KSH szerint a fogyasztás 2,5 százalékkal visszaesett tavaly Magyarországon a koronavírus miatt - hangzott el az RTL Híradóban.

Gyümölcsre harmadával többet költöttek azok, akik ugyanannyit vásároltak tavaly, mint egy évvel korábban - ennyivel lőtt ki az ára 2020-ban, mint ahogy a sertéshúsé és a kenyéré is átlag felett emelkedett. A KSH friss kiadványa szerint 7,2 százalékkal, 2008 óta nem látott ütemben drágultak az élelmiszerek.

Az üzemanyagokra a járvány miatti korlátozások miatt kevesebbet költöttek az emberek, az ára is negyedével olcsóbb volt, mint a korábbi évben.

Az átlagos életszínvonal biztosításához fejenként 136 ezer forintot tartottak elegendőnek a magyarok a KSH friss felmérése szerint, 4,5 százalékkal többet, mint a járvány előtt. A gyerekteleneknek 166 ezer forint kell, a legalább három gyereket nevelőknek viszont 81 ezer forint fejenként, havonta - adta hírül az RTL Híradó.

A KSH úgy számol, hogy a magyarok 2 százaléka nyúlt a megtakarításaihoz, és 2,3 százalék kényszerült kölcsönt felvenni a megélhetéshez. Ugyanakkor 58 százalék a teljes tavalyi bevételét elköltötte, hiába hagyott több pénzt 1,5 millió családnál  a hitelmoratórium.

A fogyasztás összességében tavaly 2,5 százalékkal visszaesett Magyarországon a koronavírus miatt.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!