Közzétette a Magyar Orvosi Kamara azt a dokumentumot, amit Pintér Sándor kérésére készítettek – írja a Népszava.

 Mint arról lapunk is beszámolt a belügyminiszter szerdára kérte az ágazat prominenseitől az egészségügy átalakításáról szóló javaslataikat. Az orvosi kamara már több munkaanyagot is készített Pintér Sándornak, a legutóbbit az alap- és járóbeteg szakellátás struktúrájának problémáiról, illetve az ellátás racionalizálásáról eljuttatták belügyminiszterhez. A kamara honlapján is olvasható dokumentum egyebek mellett részletesen foglalkozik az alapellátással, amellyel kapcsolatban a múlt hétvégén a MedicalOnline írta meg, hogy Pintér Sándor a háziorvoslás államosítását tervezi. Azt ugyan a kamara elemzése is elismeri, hogy a jelenlegi egy orvos -egy nővér alapú alapú praxisokra épülő alapellátás nem tartható fenn. Ám óva int attól, hogy a változást kikényszerítsék, mert azzal sok idős orvos elhagyná a praxisát. A háziorvosok 55 százaléka 60 évesnél idősebb.

Ennek megfelelően a közeljövőben új, a különböző ellátási formák együttélését lehetővé tevő modellt kell kialakítani. A működő praxisokat nem szabad erőszakos átalakulásra kényszeríteni – ugyanígy a praxisok államosítása sem javasolt –, de ösztönözni kell az új formákra, a praxisközösségre való áttérést

- írják.

 Az orvosi szakportálok nyilvános fórumain a háziorvosi rendszer államosításáról szóló cikkeket meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadták. Volt, aki szívesen szabadulna a szinte forgalomképtelen praxisától, mások pedig hallani sem akarnak ilyesmiről, mondván: egy ilyen lépés nem jelentene megoldást a háziorvoslás problémáira.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!