Míg a munkaruha főként a munkavállaló saját ruházatát óvja a szennyeződéstől, addig a védőruha(„egyéni védőeszköz”) valamilyen munkahelyi veszély ellen biztosít védelmet a munkavállaló számára – írja az iriszoffice.hu.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2019-et.
Nemrég jött ki a legfrissebb Eurostat-statisztika: egy év alatt 75 ember szenvedett hazánkban halálos munkahelyi balesetet. Ami annyit tesz: 100 ezer magyar dolgozóra 2,75 halálos baleset jut, vagyis átlagosan minden ötödik nap meghalt egy magyar dolgozó – írta meg a hvg.hu.
Csaknem nyolcvanan haltak meg tavaly munkabalesetben, a sérültek száma pedig közelít a 24 ezerhez. Ez utóbbi adat négy év alatt mintegy húsz százalékos növekedést mutat.
Azokon a munkahelyeken, ahol van szakszervezet, s hatékonyan működnek a munkavédelmi érdekképviseletek, kevesebb munkabaleset következik be. Tavaly 79-en vesztették életüket a munkahelyükön, s közöttük mindössze heten nagyvállalatoknál – olvasható a veledvagyunk.blog.hu-n.
Rosszabb a munkahelyi balesetek aránya nálunk, mint az EU-átlag, de az évtized elejéhez képest javult a helyzet – írja a HVG.
Április 26-án 9 órai kezdettel kerül sor a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának következő plenáris ülésére a három oldal (munkaadók, szakszervezetek, kormány) részvételével.
Aktuális témákat feszegettek a 2018-ban már harmadszor kiírt, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. által meghirdetett Dura László diplomamunka pályázaton. Az áprilisi díjátadón a bíráló bizottság véleménye alapján két pályázó kapta meg a Dura László díjat. Alapképzés kategóriában Hadabás Kittinek, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kara hallgatójának a „Szellemírás mestersége és annak megítélése írói és hallgatói szemszögből” című dolgozata nyerte el az elismerést. Mesterképzés kategóriában pedig Virág Ádámnak, a Debreceni Egyetem hallgatójának „Az Észak-alföldi régió szociális szövetkezeteinek működési sajátosságai” című pályamunkáját díjazták. A bíráló bizottság a mesterképzés kategóriában dicséretben részesítette Budán Dávid Lászlót, a Pannon Egyetem hallgatóját, „A pedagógiai környezet motivációs faktorai” című pályamunkájáért.
A Hankook mindenben a hatályos sztrájktörvényben foglaltakhoz tartja magát, és a sztrájkban részt vevő dolgozók szabadnapjainak száma sem csökken.
A Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ) felteszi azt az alapkérdést, hogy a Volán társaságok újabb strukturális átalakítása javít-e a költséghatékonyság és a szolgáltatás terén. A költséghatékonyság és a minőségibb szolgáltatás szándékával döntött a kormány 2012-ben a Volán-társaságok strukturális átalakításáról. Ennek jegyében 2015-től a korábbi 24 megyei Volán-társaság helyett hét régiós társaság kezdte meg a közszolgáltatást.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu