A mindenkori kormányok egymásra mutogatása helyett - hogy az egészségügyet melyikük tette tönkre - a betegek és az egészségügyi dolgozók érdekeit kellene szem előtt tartani.
Az „egészségügyi ellátórendszer reformja” címén zajló negatív folyamatokat kétségtelenül a szocialista kormány indította el még 2007-ben. A kórházi ágyszámok csökkentése, a 300 forintos vizitdíj bevezetése, illetve a hosszabb várólisták alkalmazása volt elsődleges célja. A 2008. évi világgazdasági válság hatására további megszorító intézkedéseket alkalmazott. 2009. végén az akkor még ellenzékben lévő FIDESZ egyik egészségpolitikusa „aktív eutanáziáról” beszélt, amikor 2009. december második felében csak sürgős műtéteket végeztek el, mert elfogyott az egészségügyi kiadásokra szánt pénz.
A 2010. évi kormányváltás előtt népszavazással sikerült eltöröltetni a 300 forintos vizitdíjat. Azóta viszont, drámai lett a helyzet, egyre nő a betegek kiszolgáltatottsága: egyre nő az ellátatlan betegek száma, nő a betegségeik miatti kiadásuk, egyre nagyobb számban kénytelenek igénybe venni a magánrendelések szolgáltatásait. Az állami egészségügyben dolgozó orvosok száma az elmúlt 10 évben felére csökkent, az utánpótlás hiánya pedig kétségbeejtő.
Az alapellátás területén jelentkeznek legelőször az orvoshiány miatti gondok. A járó-beteg szakrendelésekre való bejutásra több hónapot kell várni. Az ügyeleti rendszer országszerte akadozik. A sürgősségi ellátórendszerben tapasztalható anomáliák nemcsak az ellátásra szoruló betegeket viselik meg, hanem az orvosok és a nővérek is kimerültek. Óriási a rájuk nehezedő nyomás és felelősség. Az ellátással kapcsolatos problémák a nyári szabadságolások idején hatványozottan jelentkeznek. A betegirányítás csapdái miatt nem ritka, hogy a betegek több száz kilométert kénytelenek utazni egy-egy speciális diagnosztikai vizsgálatra, vagy azért, hogy felvételt nyerjenek egy-egy kórházi osztályra.
Az infrastrukturális beruházásokra fordítható összegek szerények. A műtők mindössze egyharmadában van klíma, az intenzív osztályokon az arány 40 százalékos, de a betegszobák csupán 2 százaléka rendelkezik klímabrendezéssel. A kórházi fertőzések számát eltitkolják a nyilvánosság elől. Európa éllovasai közé tartozunk a halálozási statisztikában, aminek köze lehet ahhoz is, hogy a betegek egy része az ellátatlanságba hal bele. A kormány az elmúlt 9 évben a gyógyszerek állami támogatásán is több százmilliárd forintot spórolt, miközben a betegek gyógyszerkiadásai fokozatosan nőttek. Jelenleg a gyógyszerhiányok - kb. 1500 gyógyszer hiányzik – is rontják a betegek gyógyulási esélyeit.
Az otthonápolás kérdése sem megoldott. Az ápolási díjak differenciálása diszkriminatív a gyermeket, vagy a felnőtt és idős családtagot ápolók esetében. A rokkantakat pedig úgy vezénylik munkára, hogy előtte nem részesülnek személyre szabott, komplex egészségügyi rehabilitációs ellátásban. Ilyen ellátás csak papíron létezik. Magyarán, félholtan is dolgoztatni szeretnék őket a döntéshozók.
Az idősotthoni férőhelyekre csak olyanok jelentkezhetnek be, akik legalább napi 4 órás egészségügyi és szociális gondozói felügyeletre szoruló személyek. Jelenleg a helyhiány miatt kb. 26 ezer idős személy várakozik arra, hogy bekerülhessen ilyen intézménybe. A mentális,- és fogyatékos betegek közül pedig kb. 4 ezren várakoznak arra, hogy az őket ellátó szociális intézmények lakói lehessenek.
A 2010. évi kormányváltás óta fokozatosan romlik a helyzet.
A Magyar Szociális Fórum szerint, a magyarországi betegellátás kapcsán súlyosan sérülnek az Alapvető Emberi és Betegjogok, mert:
Már a háziorvos sem tud eleget tenni a betegjogi követelményeknek, hiszen államilag akadályozzák benne. Például, a háziorvosoktól megvonták az olyan „jogosítványokat”, mint a beteg közvetlen beutalását egy-egy diagnosztikai vizsgálatra. Elvonták a háziorvosoktól azt a lehetőséget is, hogy a betegek számára gyógyászati segédeszközt írhassanak fel receptre, mint például támbot, mankós-bot, járókeret, stb. Ha ezeket meghagyták volna, időt is nyerhetnének a gyógyítók és a betegek, mert sokkal hatékonyabb lehetne a betegség megelőzése, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, a beteg idejének tiszteletben tartása, s tiszteletben tarthatnák a beteg jogát a szükségtelen fájdalom és szenvedés elkerüléséhez.
Az alapellátásban jelenleg már 635 praxisról betöltetlen. 389 háziorvosi,- és 246 fogorvosi praxis áll üresen. Az egészségügyi szakemberhiány alig pár perc jut egy-egy betegre. Nincs idő arra, hogy felhívják a beteg figyelmét a betegségmegelőzésre és arra, hogy megadják neki a szükséges tájékoztatást. A betegek nagy része nincs tisztában az őt érintő beavatkozásokkal, következményeivel, illetve a lehetséges kockázatokkal, hiszen kevés információt kap. A beteg nem választhat a kezelési gyógymódok, a diagnosztikai eljárások, sem pedig a kórházak közül. Például, a rákos betegek sem választhatnak gyógymódot és terápiát, hazánkban a 75 év felettiektől akár meg is tagadhatják a költséges kezeléseket. A kezelésekre várakozók közül még a súlyos betegek is várólistára kerülnek. Az orvos gyakran azért nem tud eleget tenni a betegjogi követelményeknek, mert államilag nem biztosított az anyagi fedezet a betegek gyógyítására.
A betegek jogorvoslati panaszainak lehetősége lényegében már alig létezik. Míg kb. 10 évvel ezelőtt még több, mint 50 betegjogi képviselő fogadta a 10 millió magyar betegjogi panaszát – de ez is kevés volt a panaszok kivizsgálásához – ma már csak 18 betegjogi képviselő jut az egész országra. 2011-ben még működött az Egészségbiztosítási (EGB) Felügyelet és a Betegjogi Közalapítvány is, de 2012. elején megszüntették azokat. Később az ÁNTSZ-nél lehetett panaszt tenni, de néhány évvel ezelőtt az ÁNTSZ is megszűnt. A betegjogi panaszok vakvágányra kerülnek, a kiszolgáltatott panaszos nem tudja érvényesíteni betegjogait az állami döntéshozók akaratával szemben.
Összegezve a fentebb leírtakat, az MSZF a következőket követeli az emberek érdekében:
Állítsák vissza a társadalombiztosítás ellátórendszerét, mely az egészségügyi kiadásokat és szolgáltatásokat, valamint a nyugdíjkassza pénzforrásait biztosította az Alaptörvény 2012. január 1.-i hatályba lépése előtt! Az Alaptörvényben már csak „törekvés” szerepel erre. A betegellátás és a nyugdíjak finanszírozása állami feladat kell, hogy legyen, mivel az emberek a társadalombiztosítási járulékot évtizedeken át erre a célra fizették be.
Elsősorban az állam felelőssége kell, hogy legyen az idősek számára az egészségügyi,- és nyugdíjszolgáltatás,- valamint az idős gondozás biztosítása, nem pedig a családoké, mint ahogyan az Alaptörvényből kicseng, miszerint az állam, csak „törekszik” ezeknek a szolgáltatásoknak a biztosítására, ugyanakkor a kormány a család szerepét, és kötelező helytállását hangsúlyozza a szülőtartási törvényre hivatkozással.
A kormány tartsa tiszteletben a betegjogokat az Európai Betegjogi Chartának megfelelően, mivel hazánk az abban foglalt 14 betegjogot elfogadta, és aláírásával nyugtázta is!
Mit tenne az MSZF, ha olyan helyzetben volna, hogy intézkedni tudna?
1./ Helyreállítanánk a társadalombiztosítási rendszert. A járulékbefizetésért cserébe: biztosítanánk az ingyenes egészségügyi ellátást, a komplex rehabilitációs kezeléseket, a kórházak gerontológiai osztályain a krónikus betegségekben szenvedő idősek ellátását.
2./ A házi segítségnyújtást végző szociális szakemberek segítségével besegítenénk az idős betegek otthoni ápolásába, illetve segítenénk a tartósan gondozásra szoruló személyek idősotthonokba való bejutásában, hiszen a kétkeresős család-modell mellett a családtagoknak dolgozniuk kell.
3./ Bővítenénk a fogyatékosok lakóotthoni férőhelyeinek számát, mivel a családon belüli, több évtizedig tartó otthonápolás mélyszegénységbe sodorja az ilyen nehéz helyzetben került embereket.
4./ Azok a családok, melyekben a közeli hozzátartozó a fogyatékkal élő, vagy krónikus beteg hozzátartozója ápolását vállalná, ápolási díjként mindenkori minimálbérben részesülne, munkaviszonyként ismernénk el ezt a szolgálatot.
5./ Megrokkanás esetén rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjat fizetnénk, mivel az érintettek a megrokkanásuk előtt átlag több mint 30 éven át járulékfizetők voltak.
6./ Visszaállítanánk a betegek jogorvoslati fórumait: Minden megyében hatékonyan működő betegjogi képviseletet, országosan működő Egészségbiztosítási Felügyeletet, az Egészségbiztosítási Közalapítványt hoznánk létre, sőt a civil betegjogi szervezetekkel való együttműködést is szorgalmaznánk a betegek érdekében.
7./ Felhívnánk a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Orvosetikai Bizottságának figyelmét arra, hogy az orvosok nem bújhatnak ki a felelősség alól, ha gondatlanságból maradandó egészségkárosodást okoznak a betegnek, illetve, ha gondatlanságukból a beteg meghal.
Az orvos hibájából maradandó egészségkárosodást elszenvedett betegnek kártérítés jár, vagy, ha a beteg elhunyt, családjának jár kártérítés.
8./ A társadalombiztosítás bevételi forrásait nem szociális hozzájárulási (SZOCHO) adóként vetnénk ki és szednénk be, hanem társadalombiztosítási (TB) járulékbefizetésként kezelnénk úgy, mint ahogyan régebben történt. Ezt a bevételi forrást szigorúan, csak egészségügyi és nyugdíjkiadásokra lehetne felhasználni, másra nem.
9./ Az MSZF erkölcsileg nagyon fontosnak tartja ugyan, hogy a családok helytálljanak az idős betegek, vagy rokkant,- és fogyatékkal élő családtagjaik ápolásánál és gondozásánál, az államnak azonban tisztességes megélhetést nyújtó támogatást kell biztosítania ehhez annak a személynek, aki az otthonápolási feladatokat elvégzi.
10./ A szülőtartási törvény megalázó a családokra nézve. Szomorú, ha törvénnyel kell kötelezni a családtagokat a szülőt támogató anyagi segítségre. Viszont előfordulhat, hogy egy többgyermekes családnak anyagi nehézséget okozna ez, főleg, ha a lakhatáshoz hiteltartozásuk is van. AZ MSZF szerint előnyös volna, ha a szülő támogatására igényelni lehetne személyi jövedelemadó kedvezményt, vagy az adó 1%-át is fel lehetne ajánlani ilyen célra.
Nem növelnénk, hanem csökkentenénk a családok terhét azzal, hogy a költségvetésből finanszíroznánk a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást, és a tisztességes megélhetést biztosító nyugdíjakat.
