Már az is nyögvenyelős volt, ahogyan megszületett az egyezség a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei között a kormány jóváhagyása mellett az idei minimálbér-emelésről, de a legkisebb keresetek csak februártól és 4 százalékkal nőttek. Az árak pedig rég nem látott mértékben nőttek, az élet 8 éve nem tapasztalt mértékben drágult. A 24.hu cikke.
Július 1-jétől több szabály is módosul a nyugellátással, adategyeztetéssel, illetve korhatár előtti ellátással kapcsolatban. Az Adózóna cikke.
Több mint 6 ezer dolgozó indított munkaügyi bírósági eljárást a Tesco ellen. Az EU bírósága a munkavállalók oldalára állt – írja a Reuters.
A munkát vállaló diákok kiszolgáltatottabbak a több tapasztalattal, jártassággal rendelkező felnőtteknél. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a fiatalok biztonsága érdekében idén is közzétette a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatóit – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor.
Ünneplés helyett a járvány pedagógus áldozataira emlékeztek a szakszervezetek Pedagógusnapon. A PDSZ egy gyertyagyújtást is szervezett. A szervezet elnöke azt mondta híradónknak, hogy erre azért volt szükség mert a kormány ezt nem teszi meg. A PSZ szerint annyira nincs megbecsülve a szakmájuk, hogy egyre kevesebben készülnek erre a pályára, egyre többen hiányoznak a rendszerből. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint voltak elképzelések a helyzet megoldására, de úgy tűnik a kormány nem tudott még dönteni ezekről. Az ATV Híradó riportja.
Békeidőben ünnepi hangulatban zajlik június első vasárnapja, a közel 70 éves múltra visszatekintő pedagógusnap, idén azonban sokak számára beárnyékolja a gyász: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vasárnap délután azokra a pedagógusokra, kollégákra emlékezett a budapesti Eötvös József-szobornál közös énekléssel, akiket elvesztettek a koronavírus-járványban, akik „ma már nem kapnak virágot”. A Mérce cikke.
A miniszterelnök levelet írt a pedagógusoknak, amelyben a járványhelyzet miatt elrendelt digitális oktatásban nyújtott helytállást dicséri – olvasható a Népszava cikkében.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura-Conexio Kft. tisztelettel meghívja Önt a "Dura László diplomamunka pályázat 2020" díjátadó ünnepségére.
Még nem érjük el a legegyenlőtlenebb országok szintjét, de azért arra felé haladunk – egyebek mellett erről is beszélt a Népszavának adott interjúban Ferge Zsuzsa. A nemrég 90. születésnapját ünneplő Széchenyi-díjas szociológus a hazai szegénységkutatás legismertebb alakja.
Június 15-étől az önkormányzatok a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek - ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány rendkívüli jogrendért felelős munkacsoportjának döntését szombaton az MTI-vel.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu