Közel egy évtizede meglévő jogbizonytalanság végére tett pontot a NAV, amikor a Háttér Társaság kérésére kiadott állásfoglalásban rögzítette: az élettárs gyermeke is illetékmentesen örököl 20 millió Ft-ig.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem tájékoztatták időben a nyugdíjba vonuló pedagógusokat arról, hogy közalkalmazotti jogviszonyuk megtartása esetén nem részesülhetnek az átlagosan 32,2 százalékos béremelésben. Totyik Tamás szakszervezeti elnök az InfoRádióban elmondta: a kormány visszaélt a jogával, a béremelést pedig minden tanárnak meg kellene adni. Gulyás Gergely a Kormányinfón reagált a helyzetre.
Javaslatunk azt célozza, hogy egy fokozottan megterhelő munkavégzési időszak esetében kötelezően jelenjen meg az üzemi tanács (mint munkavállalói érdekképviselet) és az üzemorvosi szolgálat (foglalkozás-egészségügy) lehetősége a „kontrollra”.
A munkaügyi hatósági ellenőrzések számának radikális és gyors növelését, s ezzel a feketemunka látványos visszaszorítását szorgalmazza a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miután egy tanulmányból kiderült, 2023-ban az előző évekhez képest különösen sok szabálytalanságot találtak még annál a kevés cégnél is, ahová eljutottak az ellenőrök. A hatósági rajtaütések száma negyedére csökkent az elmúlt évtizedben, a szabálytalanságokért gyakran csak „dorgálás” jár, így nem csoda, ha sok munkáltató visszaél a helyzettel.
A próbaidő tartama alatt a munkaviszony azonnali hatállyal, indokolás nélkül felmondható, ami ugyanakkor nem jelenti automatikusan azt, hogy a felmondás közlésére ne kerülhetne sor jogellenesen. Az alábbiakban egy konkrét példán keresztül ismertetjük, hogy mi a jogi megítélése annak az esetnek, amely szerint a munkáltató a próbaidő tartama alatt kizárólag a munkavállaló betegsége miatt közli felmondását.
17 százalékkal, de legalább 70 ezer forinttal keresnek többet a vasutasok januártól visszamenőleg - közölte a Vasutasok Szakszervezete, miután ma délelőtt aláírták a 2024 - 2026-os bérmegállapodást.
A szakszervezet számításai szerint összesen havi 228 órát dolgoznak a tűzoltók, ezért átlagosan havi bruttó 456 ezer forintot kapnak 614 ezer forint helyett.
Azonnali hatállyal bocsátották el január 16-án Radics Gábort, a Contitech szegedi gumigyárának dolgozóját, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) elnökét. Az elbocsátással egyidőben a szakszervezeti tevékenységével kapcsolatos dokumentációktól, illetve online felületektől is elzárták, és a szakszervezet a cég telephelyén található irodájába sem mehet be – írja a Mérce. A lapnak nyilatkozó érintett szerint az ügy a makói Continental-gyárral kapcsolatos fejleményekkel áll kapcsolatban.
Felháborítónak tartja a VDSZ, hogy az éj leple alatt a kormány suttyomban - korábbi ígéretét megszegve - extraprofitadót vet ki a gyógyszergyárakra ráadásul január 1-re visszamenőleges hatállyal. Indoklás a Magyar Közlönyben nem olvasható, szakértők szerint kellenek a pluszbevételek a költségvetésbe az elszálló deficit megfékezése érdekében.
2024-ben módosulnak a nyugdíjelőlegre, a nyugdíjmegállapítási határidőre és a nyugdíj szüneteltetésére vonatkozó szabályok. A nyugdijguru.hu összeállítása.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu