Tapintható volt az elégedetlenség a Városligetben. A Népszava beszámolója.

A szakszervezeteknek meg kell újulniuk, mert a következő időszakban erős, szervezett, a politikai pártokkal partneri kapcsolatban álló munkavállalói érdekképviseletekre van szükség - hangzott el a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) majálisán vasárnap Budapesten.

Sok munkáltató nem tartja be a munkavédelmi előírásokat, de, ha be akarná tartani, akkor sem tudná mit, mert nincs tisztában a kötelezettségeivel – mondta a Klikk FM Politikai Nagyító című műsorában Székely Tamás, a VDSZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke abból az alkalomból, hogy az idén is koszorúzással emlékeztek a munkabalesetek áldozataira április 29-én, a Csepelen felállított emlékműnél.

A következőkben a családtámogatási ellátások és a nyugdíjra jogosító szolgálati idő kapcsolata kerül bemutatásra - írja az ado.hu.

A miniszterelnök-helyettes azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök „bölcsességén”, a „nagy világkihívásokon”, nem pedig a szakszervezetek tetszésén múlik a kormányzati struktúra összeállítása.

A szakszervezetek arra számítanak, hogy a jogszabály kivezetésével felmondási hullám indulhat meg.

A rendőrség szerint több intézményben nélkülözhetetlen az iskolaőrök jelenléte, a szakemberek álláspontja nem egységes – írja a Népszava.

Magyarországon hosszú ideje szakemberhiánnyal küzd az egészségügy, melyet a koronavírus járvány csak súlyosbított. 2020-ban jelentősen csökkent a dolgozó orvosok száma az országban, csaknem 10 százalékkal. Azóta nőtt a dolgozó orvosok száma, 2021-ben már ismét számottevően többen dolgoztak, de a 2019-es szintet még nem érte a foglalkoztatás. A 65 év feletti, dolgozó orvosok aránya is jelentősen csökkent 2020-ban, azonban tavaly ez a mutató is elindult felfelé, így már a magyar orvosok közel ötöde nyugdíjas korú. A megyék között hatalmas különbség lehet abban, hány lakos jut egy dolgozó orvosra, és amíg néhány megyében még nőtt is az orvosok száma 2019-hez képest, máshol a járvány alatt kialakult szakemberhiányt még mostanáig sem sikerült enyhíteni.

Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy az átalakítás előkészítése az érintett oktatói-kutatói közösségek bevonása nélkül történt meg.

2022. április 24.A magyar munkavállalók még a kelet-európai átlagnál is kevésbé tartják magánéletüket fontosabbnak a karriernél – derült ki egy felmérésből. Jelentős különbség még, hogy nem annyira motiválja őket az értékrend, vagy akár az, hogy jól érezzék magukat.