Csütörtökön délelőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a Fenntartható egyensúly és felzárkózás 144 pontja nevű programot. A két évre szóló 144 pontos javaslat célja, hogy „2030-ra a magyar gazdaság elérje az átlagos uniós fejlettségi szintet”. A Mérce cikke.

Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára az MTI szerint. Uzsák Katalin azt mondta: május végétől június végéig Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka, vidéken pedig több mint 120 kijelölt kormányablak fogadja az ügyfeleket szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között, pünkösdvasárnap kivételével.

Pintér Sándor belügyminiszter a parlamenti meghallgatásán azt mondta, hogy a tanároknak nemcsak fizetésemelésre van szükségük, hanem arra is, hogy növekedjen a megbecsültségük, és ezért nagyrészt maguknak kell tenniük. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) alelnöke az RTL-nek erre reagálva azt mondta: szerinte a tanárok épp eleget tesznek ezért. Az index cikke.

 

A munkavállalók életminőségének egyik legfontosabb szempontja munkahelyük minősége, ami nemcsak fizikai és lelki egészségükre, valamint anyagi jólétükre van hatással, hanem élettel való elégedettségük egyik legfontosabb tényezője is. Egyéni boldogságuk mellett hatással van családi életükre, baráti kapcsolataikra és tágabb társadalmi környezetükre is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium  a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt.

A korbetöltött nyugdíjasok foglalkoztatását a versenyszférában semmi sem tiltja vagy korlátozza. Annyit dolgozhatnak és kereshetnek, amennyit csak tudnak.

Miután Pintér Sándor belügyminiszter – aki immár atipikus belügyi tárcaként a közoktatásért is felelős – bejelentette, hogy nem fogadja el a polgári engedetlenséget, hovatovább jogi nonszensznek tartja, már meg is érkezett egy kormánypárti javaslat, ami törvénybe iktatva lehetetlenítené el a sztrájkjogot.

Kibővítik az iskolaőrséget, felülvizsgálják a diákok, tanárok teljesítményét és a tankerületi rendszert. A régi-új belügyminiszter szerint a pedagógusok társadalmi megbecsültsége nem a fizetésüktől függ.

A home office elterjedése sok egyéb mellett kihat a munkáltató által, a munkába járással kapcsolatban megtéríthető költségekre is, így a Niveus Consulting Group azt járja körül, hogy a távmunkában (home office) dolgozó munkavállalóknak lehet-e, kell-e adni költségtérítést a munkába járáshoz kapcsolódóan, illetve ennek milyen adóterhe van - írja az ado.hu.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sokkolta a hír, miszerint az oktatást a Belügyminisztérium alá akarják vonni. Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi képviselője, tart attól, elbocsátási és áthelyezési tilalom alá kerülnek, továbbá a katonai alapú közoktatás nem a legmegfelelőbb irány. Az iskolarendőrség bevezetése ennek a döntésnek az előzményének tűnik.