Már 120 ezren írták alá azt a petíciót, amiben a diákok az ellen tiltakoznak, hogy jövő héten, május 10-én elinduljon a jelenléti oktatás a gimnáziumokban. Ezzel kapcsolatban a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elmondta az ATV Start című műsorában, hogy be kell tartani a járványügyi szabályokat, de vissza lehet térni a tantermekbe.

Szabó Zsuzsa felidézte, hogy a PSZ márciusban ezernégyszáz alatti napi megbetegedésekben határozta meg az újranyitás feltételeit. Ezt tulajdonképpen elértük, így a Pedagógusok Szakszervezete nem zárkózik el a jelenléti oktatástól. Szabó aláhúzta, hogy mind a társas kapcsolatokra, mind a tananyagban való megfelelő haladásra is szükség van, mivel a digitális oktatás egyiket sem tudta rendesen helyettesíteni. 

Az látható, hogy különösen a hátrányos helyzetű térségekben a gyerekek a digitális oktatásban nem tudnak olyan tempóban haladni, amely biztosítja a későbbi továbbhaladásukat. Tehát mi azt mondjuk, hogy igen, természetesen a járványügyi szabályok betartása mellett megnyithatók az iskolák

– nyilatkozta a Startban a PSZ elnöke, és hozzátette, hogy nagyon fontosnak tartják a folyamatos tesztelést, hiszen az mindenkit megnyugtatna.

A PSZ további elvárása, hogyha bekerül egy covidos gyerek vagy felnőtt az iskolákba, az igazgatónak legyen lehetősége bezárni az intézményt, ehhez ne legyen szükség hivatalos megerősítésre. Szabó Zsuzsa felhívta a figyelmet, hogy az iskolák lehetséges gócpontok, mivel egy tanteremben nem lehet tartani a másfél-kétméteres távolságot.

Szabó kifejtette, hogy örül, hogy elindul a fiatalok oltása, de arról nincs információja, hogy milyen a 16-18 évesek körében az oltási hajlandóság. Attól még tartanak, hogy pont a nyitás idejében esedékes a tanárok második körös oltása, és ha valaki tüneteket produkál, nagyon nehéz lesz megoldani a helyettesítést. 

A szakszervezet azt szintén pozitívnak látja, hogy a szülőknek lehetősége van eldönteni, hogy elküldik-e iskolába a gyerekeiket. „Családoként változik az az érzés, hogy biztonságban tudom-e a gyerekemet vagy sem” – mondta Szabó Zsuzsa. Egyetlen egy kikötésük van: nem érhet hátrány és retorzió senkit, aki otthon, szülői segítséggel halad a tanulmányaival. Arról pedig nem kaptak jelzést, hogy van olyan tanár, aki nem vállalja a második oltásig a tanítást. Korábban még készítettek egy felmérést a 21 Kutatóközponttal, amiből kiderült, hogy bár nagyon sokan nem támogatták az áprilisi iskolanyitást, mindössze öt százalék mondta azt, hogy nem menne vissza tanítani. 

Ez azt mutatja, hogy a pedagógusok hivatástudata mindent felülír

– hangzott el a stúdióban. Ráadásul kevesen voltak azok, akik nem akartak élni az oltás lehetőségével. Inkább olyanok nem adatták be maguknak a vakcinát, akik átestek a fertőzésen vagy valamilyen krónikus betegség miatt nem kaphatták meg az oltást.

Forrás: ATV

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!