Ha nem lesz hosszabbítás, sok nehéz sorsú, akár kisgyermekes család kerülhet az utcára a járvány és a gazdasági válság idején – írja a Népszava.

 Kedden éjfélkor véget ér a kilakoltatási moratórium, a lakhatással foglalkozó érdekvédelmi szervezetek arra figyelmeztettek, ha nem lesz hosszabbítás, sok nehéz sorsú, akár kisgyermekes család kerülhet az utcára a járvány és a gazdasági válság idején. Az otthon elvesztése pedig a család szétszakítását is jelentheti. Lapunk érdeklődött a Miniszterelnökségnél, a Belügyminisztériumnál, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, terveznek-e lépni az ügyben, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk tájékoztatást.

A Város Mindenkié, az Utcajogász Egyesület és az Utcáról Lakásba Egyesület a kormányt és az önkormányzatokat is figyelmeztette ennek veszélyeire, több-kevesebb sikerrel. Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának kormánypárti többsége márciusban elutasította a moratórium meghosszabbítására tett javaslatot, ugyanakkor több ellenzéki vezetésű önkormányzat saját hatáskörben intézkedett: a Fővárosi Önkormányzat rendeletben tiltotta meg az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat, a Terézvárosi Önkormányzat pedig április végén döntött arról, hogy november 15-ig meghosszabbítja a kilakoltatási moratóriumot az önkormányzati lakások esetében.

 Hasonló intézkedések történtek Egerben is. Emellett öt parlamenti ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd) és Szél Bernadett független parlamenti képviselő a Momentum támogatásával közös javaslatot nyújtott be, amellyel a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig, országosan, minden típusú lakás esetében meghosszabbítanák a kilakoltatási moratóriumot.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Tárki felmérése szerint országosan a háztartások mintegy negyedének jelentősen romlott az anyagi helyzete a járványhelyzet következtében, a szegényebb régiókban pedig ennél is magasabb ez az arány. Múlt héten Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa is a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását kérte, mint fogalmazott, a moratórium fenntartása a járványveszély időszakában nemcsak az érintettek védelmét szolgálja, hanem össztársadalmi érdek is. 

 

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!