Új igazgatósági tagokat választott a Dunaferr Zrt. taggyűlése. A cég jelenlegi vezetői szerint azonban csak álképviselők beszélgettek egymással – írja a Népszava.

Szerdán délelőtt taggyűlés tartott a Dunaferr. Mikó István válságmenedzser kérésére hívta össze a taggyűlést a Székesfehérvári Törvényszék áprilisban, mivel Mikó olyan papírokat mutatott be, ami igazolta, hogy ő képviseli a Dunaferr részvényeseinek 99,6 százalékát.

 A Dunaferr operatív vezetése – Mikó dokumentumait hamisnak vélve – megfellebbezte a törvényszék döntését, ám az ügyben nem született jogerős végzés, így az elsőfokú határozat Mikóék szerint érvényben maradt, és a taggyűlés megtarthatóvá vált. Csak épp nem a tervezett helyen, mivel a Dunaferr a biztonsági szolgálata nem engedte be a taggyűlésre érkezőket a gyár területére. Így a taggyűlést a vasmű melletti parkolóban tartották meg. Mikón kívül ott volt a gyűlésen a szakszervezet és a munkavállalói konzorcium delegáltja. A cég 4500 dolgozójának felét maga mögött tudó vasasszakszervezet elnöke, Molnár László – kérdésünkre válaszolva – beszélt a taggyűlésről.

 Mint elmondta a grémium visszahívta posztjáról a jelenlegi cégvezetőt Evgeny Tankhilevicet, s helyére kinevezték Vasyl Gladkykh-t, emellett három igazgatósági tagot és új felügyelőbizottságot is választottak. A taggyűlés döntését benyújtják a bíróságra, és ha az jogerőssé válik az új cégvezetés elfoglalja a helyét.    Ismert, hogy április közepén Mikó több száz Budapestről terepjárókkal Dunaújvárosba érkező biztonsági emberrel próbálta elfoglalni a gyárat, de akkor ezt az előre bejelentett akciót a rendőrség megakadályozta. Mikó megígérte, hogy újra próbálkozik, de legközelebb már nem jelzi előre szándékát.   

 A Dunai Vasmű jogásza, Nagy Péter április közepén azt állította, hogy Mikónak nincs felhatalmazása a zrt. orosz többségi tulajdonosától, az állami kézben lévő Vnyesekonombanktól, s a menedzser csak a cég részvényeinek negyedét birtokló ukrán Taruta-csoportot képviseli.

 A vasmű most nem nyilatkozott az ügyben, de a cégtől kiszivárgott információk szerint a másodfokú bíróság már megállapította, hogy a taggyűlés összehívása – így megtartása is – jogszerűtlen volt. A határozat pár napon belül megszületik. Mindeközben a másik oldalnak arról vannak értesülései, hogy a bíróság a vasmű jelenlegi irányítóinak megbízását nem tartja törvényszerűnek, s az erről szóló döntést is pár napon belül kihirdetik. Vagyis továbbra is teljes a bizonytalanság a 67 éves gyár tulajdonosi hátteréről és terveiről. A pár éve még 400 milliárd forint árbevételű vasmű hónapok óta kapacitása 30 százalékán működik, miközben az acélipar világszerte szárnyal.

A céget a kazah tulajdonú, bécsi bejegyzésű Safin Gmbh látja el bérmunkával. Ám ez a nyereséget nem hozó termelés tovább hizlalja a vasmű adósságát, amit Molnár László százmilliárdos nagyságrendőre becsül. A cégvezetés sosem osztotta meg a tartozás nagyságát, azt viszont elismerték, hogy a beszállítók által benyújtott követelések komoly gondot okoznak. Korábban szó volt arról, hogy a Safin megvenné a Dunaferrt, ám a vasmű helyzetét ismerők ezt kétlik, mivel a zrt. konfliktusokkal átszőtt tulajdoni viszonyai és bizonytalan méretű adóssága áttekinthetetlenül bonyolult egy vevő számára. A helyiek abban bíznak, hogy az állam közbelépése állítja meg a Dunaferr tehetetlen sodródását, hisz a cég közvetlenül és közvetve 30-40 ezer megélhetését befolyásolja.

 

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!