Az Igazgyöngy Alapítvány munkáját, más segítő civil szervezetekhez hasonlóan, a Covid alaposan átrendezte. Már össze tudjuk hasonlítani a tavalyi és a mostani időszakot, hiszen tapasztalatokat szerezhettünk tavaly tavasszal, amelyekre most építhettünk, bár a helyzet azért nem volt ugyanaz. L. Ritók Nóra írása az Átlátszón.

Kezdjük talán az oktatással. A digitális oktatás fogalmát ismerjük már rég, de a karantén azért nagy kihívást jelentett – a pedagógusoknak és a gyerekeknek is. A szakmai részbe most nem mennék bele, csupán a feltételekbe. Mivel tavaly az ingyenes internetet a szolgáltatók biztosították, így az eszközök hiánya jelentette a legnagyobb gondot. Mi is is gyűjtöttünk digitális eszközöket, aztán hamar rájöttünk, hogy az asztali gépek nem jók a lakhatási szegénységben: nincs hely, asztal, vagy elosztó, túl sok a gyerek egy szobában, kicsik és nagyok is, ezért jobban használható a laptop vagy a tablet. Jobban el tudnak vonulni vele, bár így is lehetetlen volt, hogy a családokból minden gyerek kapcsolódjon a tanórákhoz. Sok helyre tudtunk eszközt adni, amelyeket aztán a nyári szünetre visszaszedtünk. Épp azért, hogy ha szükség lesz még rá, kéznél legyen.

Így is lett. Az elmúlt pár hét újra otthontanulással telt, és biztosan így lesz még május 10-ig.

Ám az internet most csak ott volt ingyenes, ahol már előfizetéssel rendelkeztek. De ott többnyire eszköz is van, különben minek lenne előfizetés. Ezért hiába tudtunk volna eszközt adni, internet nélkül nem tudtak a gyerekek az iskolájukhoz kapcsolódni.

Maradt tehát a papíralapú feladatmegoldás, ami persze bizonyos tantárgyaknál, akár az elsősök olvasás-tanulásánál, akár az idegen nyelvnél, vagy az informatikánál nehezen értelmezhető. És azt is pontosan látjuk, hogy mindkét időszakban nagyon sok gyerek egyáltalán nem kapcsolódott az oktatáshoz. Ez az időszak kimaradt és kimarad most is, tényleges pótlásra pedig nincs kidolgozott protokoll. A rendszer kozmetikáz, mint mindenben, és sikeres tanévet zár mindenki újra, mint tavaly.

A mi környékünkön élő családoknál más volt a tavalyi és az idei időszak. Tavaly a pánikká fokozódó rémülettel indult az egész, a kiürült boltokkal, az elharapózott álhírekkel. Ekkor, miközben mi a családjainknál nem érzékeltünk megfertőződést, a lenyugtatás, a fertőtlenítőszer-, élelmiszer-, és segélyosztás váltakozó sorrendjével dolgoztunk. Amikor egy időre még a feketemunka is leállt, az volt a legnehezebb. Aztán jött a nyár, a visszarendeződés, majd az újabb hullám, ami most elért ide is, de nem volt pánik. A megbetegedések megtapasztalása ellenére sokkal nyugodtabban viselkedett mindenki. Azt, hogy felelősségteljesebben, azt azért nem mondanám, hiába volt folyamatos figyelmeztetés, magyarázat, hogy miért viseljenek maszkot, miért ne csoportosuljanak, ez nem mindenkinél jelentett gyakorlati megvalósulást.

Sok híradásban lehetett hallani, hogy a szegregátumokban mennyivel többen halnak meg a járvány miatt. Ezt nem tudom megerősíteni, bár sok családnál sem a higiéniai feltételek, sem a szabálytartás nem támogatja a védekezést, a mi kapcsolatrendszerünkben mégsem történtek tragédiák.

Valószínűleg nem ezekkel, vagy nem csak ezekkel a tényezőkkel függhet össze a dolog. Előfordult, hogy valaki kórházba került, de ezek is szerencsés kimenetelű esetek voltak. A környékbeli vírus okozta halálesetekben mi nem látunk szociális vonatkozást.

De lehet, hogy csak szerencsénk volt. Ez is benne van.

Ami viszont fontos tapasztalat, hogy a tesztelések, az orvoshoz jutás esetében egyértelműen nehezebb volt a helyzetük. Sokan estek át úgy a fertőzésen, hogy nem jutott el hozzájuk a vírusfertőzést megerősítő tesztelés, és orvossal is maximum telefonon beszéltek.

Ez azért aggasztó, mert ha nem a COVID okozta a tüneteket, az hamis biztonságérzetet adhat és a védőoltás felvételét is befolyásolhatja.

Az oltási hajlandóság kezdetben elég gyenge volt, aztán a megbetegedések megtapasztalása felgyorsították. Mi is igyekeztünk személyes példával alátámasztani az oltás fontosságát, lehetőséget adva a regisztrációra azoknak, akik ezt valamilyen ok miatt nem tudták megtenni. Éltek is a lehetőséggel, de sokan maguk is megoldották. Egészen jól alakul a beoltottak száma a kezdeti elutasításhoz viszonyítva.

Persze mindezek mellett voltak más nehézségek is, például amikor az autóbuszon csak online megváltott jeggyel lehetett utazni. Az, hogy ebben azért nem rugalmatlan a rendszer, a sofőrökig nem minden esetben jutott el, így saját hatáskörben intézkedtek, vagy fenyegetőztek, hogy utoljára engedik fel azt, akinek nincs lehetősége online jegyet váltani.

De minden baj ellenére lettek pozitív hozadékai is a járványnak.

Egyrészt azt gondolom, hogy a szabálytartásban, felelősségérzetben sokan erősödtek. Másrészt a digitális tér használatában mindannyian előre léptünk. Mikroközösségeinkben a messenger-csoportok a gyerekeknek és a felnőtteknek is a kapcsolattartás, az információátadás és a fejlesztő foglalkozások színterei lettek.

Azt hiszem, a digitális kompetenciákra ez jobban hatott, mint bármelyik e célra irányuló uniós pályázat. Nagyon sokat fejlődött ebben gyerek és felnőtt is, nem egyszer egymást támogatva.

Így képesekké váltunk a gyerekekkel vitt tanulási alkalmak mellett például szülői klubot tartani, vagy a fiatal anyukák klubját sikerült áttennünk az online térbe, ami így is heti rendszerességgel tudott működni. A járvány hozta be az otthonmesélés műfaját, amikor a tableteken keresztül sokszor gyerek és szülő is hallgatta a mentor meséjét. A digitális térben ment leggyorsabban az értesítés és itt történtek a folyamatos figyelmeztetések is, no, meg a hírek értelmezése, ami sokszor nekünk sem volt egyszerű, annyiféle információt lehetett és lehet is hallani.

Az a felismerés, hogy micsoda fejlesztési lehetőség rejlik az online térben, amiben a leszakadó társadalmi csoportok is jelen vannak és sok időt töltenek, most, ebben a kényszerhelyzetben megerősítést nyert. Persze ennek van egy nagyon fontos feltétele is, az internet-elérhetőség, aminek a hiányát ebben a hullámban nagyon megszenvedtük. Nagyságrendileg több beavatkozási ponttal dolgozhattunk azon a településen, ahol a tableteket internettel együtt tudtuk a családoknak adni.

Örülünk, hogy lassan lecseng ez a hullám is. Hálával tartozunk mindazoknak, akik ebben a nehéz időszakban is szolidárisak voltak, segítettek: cégeknek és magánszemélyeknek, baráti társaságoknak, családoknak és más alapítványoknak. Azoknak, akik támogattak minket, hogy tudjunk segíteni – tisztító- és fertőtlenítőszerrel, élelemmel, tüzelővel, ruhával, pelenkával a kisbabáknak, szájmaszkokkal, digitális eszközökkel, internetelérés biztosításával, családok átmeneti „örökbefogadásával”, online korrepetálással, megerősítéssel, jó tanáccsal és kapcsolatokkal.

Nélkülük biztosan nehezebben és több veszteséggel éltük volna meg ezt az időszakot. Köszönet érte

L. Ritók Nóra

Forrás: Átlátszó