Több mint 50 ellenzéki képviselő nem várt a kormányra: benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely teljesítené az Alkotmánybíróság felszólítását – írja a HVG.

Hogyan lehet a járvány miatt kialakult káosz által kiváltott lelki hatásokat kezelni? Egyebek mellett erre a kérdésre válaszol az mta.hu számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa. Cikkében, amelyet két részben közlünk, a saját maga és kollégái által összegyűjtött tapasztalatokat elemzi, illetve olyan hatásokat mutat be, amelyek nemcsak most, hanem hosszabb távon is jelentősen megváltoztatják a világunkat. Az írás második, befejező része.

A változásra fel lehet készülni – fogalmaz az mta.hu számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa. Cikkét, amelyben a saját maga és kollégái által összegyűjtött tapasztalatokat elemzi, illetve olyan hatásokat mutat be, amelyek nemcsak most, hanem hosszabb távon is jelentősen megváltoztatják a világunkat, két részletben közli az MTA a weboldalán.

Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot, ami áthelyezés nélkül éppen egy ünnep és hétvége közé esne 2022-ben. Húsvétkor is négy, pünkösdkor és karácsonykor pedig három-három napot tölthetünk otthon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium feladatkörébe tartozik a munkaidő-beosztás munkaszüneti napok miatt szükséges megváltoztatása. 

A nem jogerős határozat szerint az egyetemi szenátusi döntés nem minősül közigazgatási jogvitának, így nem perelhető – írja a Népszava.

58 millió forintot különített el az idei költségvetésben a kormány arra, hogy megünnepeljék az Alaptörvény elfogadásának tizedik évfordulóját – derül ki a csütörtök este közzétett Magyar Közlönyből.

Míg az Európai Unióban az elmúlt tíz évben folyamatosan emelkedett a felsőoktatásba belépők köre, addig Magyarországon jelentősen szűkült azoké, akik eljutnak odáig, hogy diplomát szerezzenek. Radó Péter oktatáskutató szerint ahhoz, hogy megközelítsük az uniós 40 százalékot, nálunk is ingyenessé, nyitottabbá, rugalmasabbá kellene tenni a képzést, valamint növelni kellene a kapacitást. Itthon egyetemre járni és diplomát szerezni továbbra is luxus, ez pedig csak azoknak jár, akik meg is tudják fizetni - közölte az Index.

Immár hatodik éve csökken az adónemek száma Magyarországon. A tavalyihoz képest idén megint kettővel kevesebb, összesen 52 adónem számolható össze és láthatóan ez a folyamat jövőre is folytatódik – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda az ado.hu-n.

Elutasították a magyar állam fellebbezését a Világbank Beruházási Viták Rendezésével foglalkozó Nemzetközi Központjában, vagyis helyben hagyták a Sodexónak járó több, mint 25 milliárd forintos kártérítést. Magyarország összességében ennél is többet bukott a cafetériák 2012-es államosítása miatt.

1930-ban a 20. század egyik legnagyobb hatású közgazdásza, John Maynard Keynes egy azóta gyakran idézett esszéjében azt jósolta, hogy 2030-ra az átlagos munkaidő heti 15 órára fog csökkenni. A g7.hu cikke.