Sokak számára meglepetést okozott, hogy az egymást követő karanténok alatt, az összezártság után nem növekedett a születések száma. A kutatók arról számoltak be, hogy a visszaesés az Egyesült Államokban volt a legszembetűnőbb, azonban Európa egyes részein is kimutatható a csökkenés – írja a Népszava.

A tavaly nyári becslések arra számítottak, hogy az USA-ban született gyermekek száma akár fél millióval is kevesebb lehet az eredetileg vártnál - habár a születések számának folyamatos csökkenése a korábbi években is megfigyelhető volt. 2020 nyarán három amerikai nőből egy mondta, hogy a vírushelyzet miatt későbbre halasztja a gyermekvállalást, vagy kevesebb gyermeket tervez.

A családi tervekről Európában készült felmérés ugyanabban az időben hasonló eredményeket jósolt. Francia- és Németországban a gyermeket tervezők fele döntött úgy, hogy 2020-ban inkább nem kockáztat, hanem inkább későbbre halasztja a gyermekvállalást. Hasonló a helyzet a világjárvány által szintén súlyosan érintett Egyesült Királyságban.

Spanyolországban pedig a 20 százalékos csökkenés azt jelentette, hogy 1941, a nyilvántartás  kezdete óta tavaly állapították meg a legalacsonyabb születési számokat. Olaszországban, ahol Európában elsőként tapasztalták meg a vírus komolyságát, 37 százalék döntött a halasztás mellett. Olaszország friss adatai még a tavalyi évkezdethez képest is 21,6 százalékos csökkenést mutatnak, a mostani születési arány az ország egyesítése, 1861 óta a legalacsonyabb. A tendencia a 2008-as pénzügyi válság óta folyamatosan romlik, a vírus azonban felgyorsította a zuhanást.  

Olaszország esetében ez fokozottan súlyos probléma, ugyanis Japán után a világ második legöregebb társadalmát tudja magáénak. Itáliában egyébként Szardínián a legalacsonyabb a születési ráta. A sziget közepén, egy Gadoni nevű településen az iskolának már csak 25 diákja van, ezért őket összevont osztályokban tanítják. 

 Kontinensünkön és azon kívül is számos másik ország számolt be azonos, kedvezőtlen tendenciákról, de azért vannak kivételek is.

Azokban az észak-európai országokban, ahol viszonylag kordában tartották a Covid-19 vírust, így Norvégiában, Dániában, Finnországban és Hollandiában, alacsony vagy egyáltalán nem észlelhető a visszaesés.

Miközben Ázsia idősödő országai igyekeznek mindent megtenni, hogy a születések számát növeljék, Indonézia kilóg a sorból. Indonéziában, a világ 4. legnépesebb országában a kormány félmilliós plusz növekedést jövendöl a születéseket illetően a világjárvány következtében.

A kormány ezért a karantén alatt hangszórós autókat küldött a városokba azt az üzenetet harsogva, hogy: „Apák, kérjük kontrolláljátok magatokat!”.

Az indonéz „baby boom” legfőbb oka az, hogy a nők a járvány miatt nehezebben jutottak fogamzásgátló lehetőségekhez. A születési számok visszaesése komoly problémákhoz vezethet, legfőképpen az elöregedő társadalmak már amúgy is meglévő nehézségeit súlyosbíthatja. Az ENSZ 2019-es felmérése szerint ennek a századnak a végére először a történelemben megáll világunk népességének növekedése. Más tanulmányok még korábbra,  akár már 2064-re jósolják a stagnálást. Az ENSZ számai szerint Afrika az egyetlen régió, ahol a népességnövekedés a 21. század végén sem áll le. A világszervezet jelentése megerősítette, hogy a Föld lakossága két folyamat  következtében öregszik: csökken a termékenységi arányszám (egyre kevesebben, egyre kevesebb gyermeket vállalnak), s ezzel párhuzamosan nő a várható élettartam. A koronavírus miatti karanténnak pedig van egy másik sajnálatos társadalmi következménye is: világszerte növekszik a válások száma.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!