A szakdolgozók több mint fele távozni készül az egészségügyből – derül ki a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) frissen lezárt felméréséből. A mintegy 1200 válaszadó nyolc százaléka a nyugdíjazását, míg további 48 százaléka a felmondását tervezi, amint megszűnik a felmondási tilalom. Tavaly november óta tiltja egy jogszabály, hogy az egészségügyi dolgozók a veszélyhelyzet ideje alatt felmondjanak, s most június 15-től szűnik meg ez a korlátozás. Az elmúlt nyolc hónapban csak egyszer, az egészségügyi szolgálati jogviszony márciusi bevezetésekor volt lehetőségük kiválni a szolgálatból. A Népszava cikke.

Akkor mintegy 5000 egészségügyi dolgozó élt is a lehetőséggel. Úgy tudni, sokakat akkor az tartott vissza, hogy az egészségügyre nehezedő iszonyatos járványnyomás alatt nem akarták cserben hagyni sem a betegeket, sem a kollégáikat. A mostani felmérésből az is kiderül, hogy a távozásukat tervezőknek kevesebb mint a fele maradna az egészségügyben. Ők vagy itthon egy másik állami vagy magánintézményben, esetleg külföldön vállalnának munkát. A többiek a pályát is elhagynák. A válaszadók további harmada azt jelezte, hogy még bizonytalan a maradását illetően, csupán szűk hatoduk tartana ki a munkahelye mellett. A távozók közül néhányan a közösségi portálon konkrét történeteiket is megosztották:

– Én már dobbantottam. Privátban szívesen mesélek. Korrekt német közvetítéssel jöttem el. Mindenki kedves, segít, emberszámba vesznek a helyemen – közölte az egyikük.  – 30 év után kiszálltam, nem bízok már a hitegetésben, hogy nem lesz túlterheltség, a munkabér elfogadható lesz. Ráment az egészségem. Utolsó munkanapom 24 órás volt, mert a 12 órás műszak után nem jött be a váltóm, nem jött be senki, hogy leváltson, mindenki fáradt volt, pihenni szeretett volna. Egyedül voltam egy 68 ágyas osztályon és egy 4 ágyas őrzővel – írta egy másik ápolónő.

Az elmúlt hónapokban a szakszervezetet is sokan keresték, hogy szeretnének munkahelyet változtatni, hogyan lehetne elhagyni az ágazatot

– kommentálja a történteket Soós Adrianna, a FESZ elnöke. – Az okok között leggyakrabban az alacsony bért jelölték meg. Továbbá az új szolgálati jogviszony bevezetését említik, e jogszabály hátrányai a szakdolgozókat ugyanúgy sújtják, mint mindenkit, akit a hatály alá soroltak, miközben az előnyeiből, a gáláns béremelésből csak az orvosok részesültek.  

A hátrányok közé sorolható továbbá, hogy csökkent a foglalkoztatás biztonsága. Sokkal könnyebben mondhat fel a munkáltató az egészségügyi dolgozónak, mint a korábbi közalkalmazotti foglalkoztatásuk alatt. A szolgálati feltételek megváltozása miatt sokan elestek például a jubileumi jutalomtól, és ez elég nagy elégedetlenséget okoz. Vannak olyanok is, akiknek a jogviszony megváltozásával csökkent a jövedelme annak ellenére, hogy ezt jogszabály tiltja. Természetesen voltak olyanok is, akik jobban jártak, mert a munkáltató magasabb pótlékokat állapított meg, mint az korábban volt, de az utóbbiak csak elenyésző kisebbségben vannak.

A nagy többségnek nem változott a keresete, miközben a mellettük dolgozó orvosoknak 80-120 százalékkal nőtt a bére. A távozásukat tervezők közül a legtöbben ezt a bérfeszültséget tartják elviselhetetlennek, és a Covid-járványhullámok okozta kimerültséget mindössze csak öt százalékuk jelölte meg okként.

 Soós Adrianna szerint mostanra sokakat zavar az is, hogy a másodállások munkáltatói engedélyezésekor túl sok részletes, olykor a magánéletüket is firtató adatot kérnek. Sőt egy újabb jogszabály, a személyi nyilvántartásról szóló törvény néhány héttel ezelőtti hatálybalépésével már a közvetlen hozzátartozóikról is túl sok mindent kell közölniük. Ezt sokaknál okoz nagyon rossz érzést. Soós Adrianna hozzátette: korábban is voltak hasonló felméréseik, de egyikben sem volt ilyen erős a pályaelhagyási szándék. 

A házigyermekorvosok is oltják a kamaszokat

Nagyon rugalmas keretek között zajlik a 12-15 évesek oltása – tájékoztatta lapunkat Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos. Van lehetőség a regisztráció után a kórházi oltópontokon időpontot foglalni. Továbbá a háziorvosok, illetve a házi gyermekorvosok a megyei védelmi bizottságokon keresztül maguk is kérhetnek oltóanyagot ahhoz, hogy a praxisukba tartozóknak maguk adhassák be a vakcinát. Keddtől az alapellátók is kapnak listát a körzetükhöz tartozó oltandó kamaszokról is.   

 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!