Annak ellenére, hogy a zajártalom hátrányos hatásait az iskolai és a munkahelyi környezetben is vizsgálatok bizonyítják, Magyarországon még nem létezik akusztikus szabályozás - ez derül ki a Rigips legfrissebb összefoglalójából, melyről az epiteszforum.hu számolt be.

Orvosi szolgálatot, illetve egészségügyi és szociális területen tevékenykedő cégeket, állatorvosi szolgálatot, állattenyésztő telepet, élelmiszer-előállító létesítményt, valamint hulladékmegsemmisítő és szennyvíztisztító telepet ellenőriztek a megyei munkavédelmi felügyelők – olvasható a teol.hu oldalán.

Egyre több baleset történik munka közben: a KSH adatai alapján az elmúlt két évben itthon 15%-kal emelkedett a munkahelyi balesetek száma. Kevesen gondolnák azonban, hogy egy irodai lábujjtörés után is több százezer forintot fizethet a biztosító. A balesetekben a stressz is közrejátszhat, ezért fontos a bizalomépítés, amiben a megfelelő, személyre szabott biztosítások is segíthetnek – írja a Piac és Profit.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) együttműködik az utakon dolgozók védelmében, a rendőrség kiemelten ellenőrzi a szabályok betartását az utakon létesített munkaterületeken - közölte a két szervezet hétfőn az MTI-vel.

A gazdaság és a termelés átalakulása, technika fejlődése, új anyagok felfedezése, informatika térhódítása olyan változásokat eredményeznek a munka világában, amelyeket bár nehéz követnie a munkavédelmi kutatásoknak, megoldást kell találniuk azokra. A kutatásokból kirajzolódik: nő a rossz feltételek között végzett munka, továbbá az atipikus foglalkoztatási viszonyok s a határozott idejű szerződések aránya, romlik a munkahelyi környezet és kiszolgáltatottabbak vagyunk, mint valaha - hangzott el a közelmúltban, Budapesten megrendezett Nemzeti Partnerségi Találkozón.

Akár 500 ezer forint közigazgatási bírság is kiszabható lesz a munkavégzés során a munkavédelmi szabályokat figyelmen kívül hagyó vagy e szabályok mellőzését eltűrő munkavállalókra a kormány elképzelése szerint – tudta meg a Magyar Idők.

Tízezer lépés címmel a munkavállalók egészségtudatosságát növelő kampányt indított a budapesti Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham); a kezdeményezést csütörtökön mutatták be Budapesten.

A 35 év feletti városi emberek minimum fele dolgozik már legalább tíz éve azonos testhelyzetet igénylő munkában, ami sokuknál mozgásszervi panaszokat okoz, e problémák pedig a munkából való kiesés csaknem ötödéért felelnek - derült ki a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társaságának felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön juttatták el az MTI-hez

Mást is beírhat a munkáltató a munkabaleseti jegyzőkönyvbe, mint ami a hatóság véleménye - erre az elvi döntésre jutott a Kúria egy halálos munkabaleset kapcsán – írja a munkajog.hu.

Lassan közeledik az évnek az az időszaka, amelyet nem csak a korai sötétedés, de a megfázás és az influenza is beárnyékolhat. Világviszonylatban nézve évente 2-3 alkalommal esünk át ilyen megbetegedéseken főként az őszi-téli szezonban, és átlagosan 5 napig tart a felépülés. Sokszor azonban nem pihenéssel, hanem munkával töltjük a gyógyulás napjait is, erősítette meg egy globális kutatás – írja a gyorplusz.hu.