Az idei év első negyedében 3853 munkáltatónál végeztek munkavédelmi ellenőrzést, illetve 5524 munkáltatónál munkaügyi vizsgálatot; 76,9 százalékuknál (2963 cégnél) állapítottak meg különféle munkavédelmi szabálytalanságot, illetve 60 százalékuknál (3314 cégnél) munkaügyi jogsértést, írja a feketelista.hu nyomán az adozona.hu.

A hőségben végzett munka szabályai infografikán a munkaszaki.blogspot.hu-n.

A hőség idején a munkáltatóknak hűtött védőitalt, rendszeres - óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces - pihenőidőt kell biztosítaniuk a szabadban dolgozó munkavállalók számára, lehetőleg hűvösebb, árnyékos helyen - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztálya.

Veszélyben vannak azok, akik naponta több órát töltenek egy helyben üléssel, figyelmeztet egy új tanulmány, mivel a túl sok üldögélés megnövelheti a krónikus betegségek, köztük a rák, a diabétesz és szívbetegségek kialakulásának kockázatát – írja a Házipatika.

A tavalyi adatokhoz hasonlóan az idei első negyedévben 4646 munkabalesetről érkezett bejelentés a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztályához – olvasható az ezzel kapcsolatos kiadványban. Munka­végzés közben 22-en vesztették életüket, közel 80-an pedig súlyos, akár csonkolásos károsodást szenvedtek el. Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-márciusi időszakban itt 950 munkabaleset történt – írja a Magyar Idők.

A kaliforniai Worksafe nonprofit szervezet tanulmánya szerint a Tesla fremonti üzemében a dolgozók sokkal nagyobb arányban szenvednek munkahelyi baleseteket, mint az ipari átlag – írja az autopro.hu.

Alig volt javulás a munkavédelmi szabályok betartásában az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon, az ellenőrzött  3853 munkáltató 77 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök - ismerteti jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztálya a tárca honlapján.

A munkahelyi környezet által okozott egészségügyi problémák jóval gyakoribbak, mint gondolnánk. A foglakozási betegségek fő kiváltó okai a munkahelyi környezetben megtalálható vegyi, biológiai vagy fizikai tényezők. Szerintetek melyik szakma a legegészségtelenebb Magyarországon? Az nlcafe.hu cikke.

Egyre több idő bejutni a munkahelyekre, sokan napi egy óránál is többet töltenek ingázással. Kutatások szerint ez szorongáshoz vezethet, de még a válás esélyét is növeli. Ezért érdemes álláskereséskor és költözéskor komolyan venni ezt a szempontot is, ám ha elkerülhetetlen az ingázás, akkor is van néhány egyszerű módszer, amivel mérsékelhető az általa okozott kár – írja Haszon.

A kiállhatatlan főnökök vagy az intrikus kollégák nemcsak megkeserítik az életünket, de csökkentik a produktivitásunk és az empátiánk, sőt még szívinfarktust is okozhatnak - derül ki a pszichológiai szakirodalomból. Ha nyolc méteren belül ülünk egy ilyen alaktól, nem árt résen lenni: nagy az esélye, hogy átvesszük a rossz viselkedésmintát – írja a Piac és Profit.