A tavalyi adatokhoz hasonlóan az idei első negyedévben 4646 munkabalesetről érkezett bejelentés a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztályához – olvasható az ezzel kapcsolatos kiadványban. Munka­végzés közben 22-en vesztették életüket, közel 80-an pedig súlyos, akár csonkolásos károsodást szenvedtek el. Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-márciusi időszakban itt 950 munkabaleset történt – írja a Magyar Idők.

A feldolgozóiparban 833, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 626 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 7 halálos kimenetelű volt. A mezőgazdaságban és az építőiparban 144, illetve 136 munkabaleset történt az év első három hónapjában, ezek közül 5, illetve 4 volt halálos kimenetelű. A balesetek közül több mint 1600 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál fordult elő. A leginkább érintett korcsoport a 45–54 éveseké, a 4646 munkabalesetből 1157 ehhez a korosztályhoz köthető. A jelentés szerint az első negyedévben 36 esetben szabtak ki munkaügyi bírságot a hatóság emberei, ehhez képest az összeg meglehetősen magas, több mint 24 millió forint.

A mezőgazdaságban a minap indított kampányt az NGM. Ennek keretében tájékoztató kiadványokkal és konferenciákon hívják fel az ágazat munkaadóinak figyelmét a biztonságos munka­végzésre. A tárca szerint a mezőgazdaságban, az építőiparban, valamint a feldolgozóiparban a munkabalesetek magas számához a szakképzetlenség is hozzájárul.

Forrás: Magyar Idők