A járványügyi intézkedések megszűnéséről szóló, már megjelent kormányrendeletből kiderül, hogy tulajdonképpen már hétfőn felvehetné a munkát azok többsége, akiket az oltás elutasítása miatt értek szankciók. Április 1-jétől azonban majdnem mindenkinél megszűnik az oltatlanság miatti fizetés nélküli, illetve illetmény nélküli szabadság.
Kivezeti a kormány a legtöbb járványügyi intézkedést, de a rendeleti kormányzásra kényelmes lehetőséget adó egészségügyi veszélyhelyzetet továbbra is fenntartják – derült ki a legutóbbi Kormányinfón. A maszkokat március 7-én lehet eldobni (csak emlékeztetőül: 2021. november 1-jétől kellett ismét újra maszkot viselni a tömegközlekedési eszközökön, pályaudvarokon és megállóhelyeken). A részletes szabályokról szóló kormányrendelet a hétvégére meg is jelent a Magyar Közlönyben.
A rendeletből több, a kormányzati tájékoztatásban nem szereplő részlet is kiderül. Tavaly ősszel, a maszkviselés ismételt elrendelésekor a kormány bizonyos körben a kötelező oltástis bevezette. Ennek előírását trükkösen a foglalkoztatókra hárították. A rendelet szerint, ha a dolgozó a védőoltást a munkáltató által meghatározott határidőn belül nem veszi fel, akkor fizetés nélküli szabadságra lehet küldeni, végső soron még el is bocsájthatják.
A cégek által elrendelhető kötelező oltás szabályozása – derült ki a Niveus Consulting Group akkori szakvéleményéből – finoman szólva nem sikerült tökéletesre. A tanácsadó cég több lehetséges problémát is leírt. Mostanra azonban már az egész okafogyottá vált.
A cégek már most dönthetnek a rendelkezés mellőzéséről, de a friss kormányrendelet szerint 2022. április 1-jén mindenkinél megszűnik az oltatlanság miatti fizetés nélküli, illetve illetmény nélküli szabadság. Dolgozóikat a cégeknek kell tájékoztatniuk a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség helyreállásának kezdő időpontjáról. Kivételként csak a bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézményeket és a honvédelmi szervezeteket jelölték meg.
Forrás: Azénpénzem
Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!