A megkérdezettek 7%-a számolt be arról, hogy elvesztette munkahelyét az elmúlt egy hónapban, derült ki a Tárki felméréséből. Ennél jóval nagyobb arányban vannak azok, akiknek csökkent a jövedelme – írja a Privátbankár.
Több mint 17.600 hallgató töltötte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kérdőívét, melyben 72 kérdést tett fel a szervezet a távoktatás menetéről és hatásairól. A 22 egyetemet és 279 szakot lefedő kitöltöttség szerint, a hallgatók 40%-a összességében elégedett a távoktatással, de 65%-uk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon. A HVG írása.
Értesüléseink szerint a Wescast oroszlányi kipufogógyárában elkezdték elküldeni a még ott dolgozó nagyjából 800, határozatlan idejű szerződéses munkás jelentős részét, erről csütörtökön tájékoztatták a gyárban működő Vasas szakszervezetet, pénteken pedig a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos vezetése is konzultált mind a helyi alapszervvel, mind a gyár vezetőségével. A Mérce írása.
Péntek reggel szokásához hűen ismét a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök, ahol beszélt a várható lazításokról, és arról is, hogy a válságra adott válaszként hogyan fog munkahelyeket teremteni a kormány – írja a Mérce.
"Betelt a pohár, elég volt!"- levélben tiltakozik a szakszervezet – írja a Népszava.
Nem csak a határ menti, de a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a mezőgazdasági betakarítási munkákban, ami főként a kertészeti ágazatnak jelent komoly segítséget a koronavírus-járvány okozta károk mérséklésében – ismertette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az erről megjelent kormányrendelet-módosítást csütörtökön.
Az Ipsos Omnibusz legfrissebb felmérésében azt vizsgálta, hogy a koronavírus-járvány milyen hatással volt a mindennapi életre. A kutatás eredménye szerint több lett az álláskereső, és csökkent a bizalom a média iránt, viszont egyre tudatosabban élnek a magyarok, és bíznak a gyógyszergyártókban – írja a HVG.
Optimista a magyar gazdaságot illetően a kormány, hiszen továbbra is csak 3 százalékos visszaeséssel számol, és jövőre már ugrik a GDP. Gazdasági értelemben túl vagyunk a mélyponton - mondják. A Népszava cikke.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság terheit a kormánynak, a munkáltatóknak és sajnos a munkavállalóknak is vállalniuk kell. A kormány segíthet támogatásokkal, de „a sült galambra nem szabad számítani” – írja a Klubrádió.
Több mint ezer főt érintett csoportos leépítés márciusban, miközben a 281 ezer álláskereső több mint 45%-a nem kapott pénzbeli támogatást - többek között ez derült ki a most megjelent, márciusra vonatkozó munkanélküliségi adatokból. A hónapban közel 60 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét az illetékes járási/kerületi hivatalnál – írja a Portfolio.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu