Több mint 17.600 hallgató töltötte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kérdőívét, melyben 72 kérdést tett fel a szervezet a távoktatás menetéről és hatásairól. A 22 egyetemet és 279 szakot lefedő kitöltöttség szerint, a hallgatók 40%-a összességében elégedett a távoktatással, de 65%-uk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon. A HVG írása.

A kutatást megelőzően is sejthető volt, hogy a munkavállaló hallgatók kifejezett veszélyben vannak a munkaerőpiacon, hiszen az ő munkavégzésüket a kollégiumok bezárása miatt való hazaköltözés is sok esetben ellehetetlenítette.

A felmérés alapján minden harmadik hallgató vesztette el munkahelyét azok közül, akik részmunkaidőben dolgoztak. A HÖOK szerint jelen helyzetben még inkább kiemelt fontosságú a bajba jutott hallgatók szociális megsegítése, melyre mind a legtöbb egyetem által ilyen okokra is kiterjesztett rendkívüli szociális ösztöndíj, mind a Diákhitel Plusz jó megoldást jelenthet.

A teljes kutatási eredményt a HÖOK a közeljövőben fogja közzétenni.

A szervezet fontosnak tartja, hogy amennyiben a távoktatás velünk marad a veszélyhelyzetet követően is, úgy a változások a hallgatói visszajelzéseken alapuljanak. A téma összetettsége okán a HÖOK további kérdőíveket is fog készíteni annak érdekében, hogy a hallgatók véleményét minél szélesebben megismerje, legközelebb a vizsgaidőszakban az elektronikus vizsgáztatás kérdéséről.

Forrás: Pénzcentrum

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!