Komoly csődhullám elé néz a hazai vendéglátószektor, hiszen az itt dolgozó vállalkozások a tartalékaik végén járnak, és a kormányzat részéről sem látnak semmiféle hajlandóságot arra, hogy segítséget kapjanak. Nyitott kérdés még, mi lesz az esküvőkkel – írja az mfor.hu.
Több mint 3 ezren kerültek hatósági házi karanténba az elmúlt 24 órában. Az új járványügyi szabályok értelmében a 10 napos karantén alól 2 negatív PCR-teszt birtokában, csak a külföldről hazaérkező személyek szabadulhatnak. A koronavírusos beteg kontaktjaként karanténba került személyeknek meg kell meg kell várniuk, amíg lejár a 10 nap. A munkavállalók attól tartanak, hogy veszélybe kerülhet az állásuk – olvasható az ATV oldalán.
A megoldás továbbra is az lenne, ha a mostaninál nagyobb összegben és szélesebb körben kaphatnának a cégek munkahelyvédelmi bértámogatást – mondta az InfoRádiónak a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató vezérigazgatója.
A Pénzügykutató prognózisa szerint a munkanélküliség nem nő tovább, a gazdasági visszaesés idén 4-8 százalék lehet. A kutatók hangsúlyozzák, hogy manapság példátlanul nehéz előrejelzést készíteni.
A Dropbox igazgatója, Drew Houston szerint olyan elmozdulás történt az elosztott munkavégzés felé, amit a járvány lecsengése sem tud visszafordítani. Ez a változás a Dropboxot is arra késztette, hogy teljesen újragondolja termékfejlesztési terveit – írja a computerworld.hu.
Varga Mihály kedden bejelentette, hogy újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket tervez a kormány. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy 7-9 százalék között GDP visszaeséssel számolnak, de ez még mindig jobb arány, mint a környező európai országokban.
Most az a kérdés, hogy a magyar ”kurzarbeit” lezárulása, a járvány új erőre kapása és a külföldi kereslet alakulása milyen hatással lesz a foglalkoztatásra – írja a HVG.
Magyarországon már nem lehet munkahelyvédelmi bértámogatásra pályázni, kifutott a hazai kurzarbeit-rendszer. A kormány ehelyett - a rekord magas napi esetszámok és a járvány gyors terjedésének dacára - nem vezet be kijárási korlátozásokat, hanem próbálja a normális kerékvágás révén megmenteni a gazdaságot. Eközben a környező országokban fenntartják a munkaidő-csökkentés elvén alapuló állami bérkompenzációt – írja a napi.hu.
A nagy zuhanás után három hónapig emelkedett a hazai fogyasztók bizalma, most azonban második hónapja újra csökken az index. A munkanélküliségtől való félelem egyre nagyobb. Az mfor.hu írása.
.Nem szippantja be a közmunka a munkanélkülieket, pedig nem csökken jelentősen a munkanélküliek száma. Augusztus végén írt erről a hvg.hu, amikor próbáltunk adatokat kérni önkormányzatoktól, hogy mennyivel tudják bővíteni a közmunkások számát, illetve egyáltalán van-e erre igény. A megkérdezett önkormányzatok egy része nem válaszolt, a többiek pedig zömmel azt mondták, hogy nem jelentkeznek tömegesen a közfoglalkoztatásra – írja a HVG.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu