Varga Mihály kedden bejelentette, hogy újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket tervez a kormány. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy 7-9 százalék között GDP visszaeséssel számolnak, de ez még mindig jobb arány, mint a környező európai országokban.

Dávid Ferenc, volt VOSZ főtitkár és a DK gazdasági tanácsadója erre úgy reagált, hogy a konkrétumok még mindig nem ismertek. A közgazdász az ATV Start című műsorában arról is beszélt, hogy amiatt a legszomorúbb, hogy a járvány második hullámában biztos szükség lesz bértámogatásra, ehelyett a kormány munkahelyvédelmi programja augusztus 31-én kifújt. Dávid Ferenc arra is emlékeztetett, hogy tavasszal egy hónapos fáziskéséssel vezették be a munkahelyek védelmét szolgáló konstrukciót, szerinte most is későn lép a kormány.

Szükség van egy ilyen támogatási programra. Sok országban 2021 végéig meghosszabbították a bértámogatást, hiszen ennyire elhúzódó válsággal számolna

- magyarázta a DK gazdaságpolitikusa.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy sok gyerekkel karantén miatt a szülőknek otthon kell maradni, ezért azoknak, akiknek elfogyott a szabadsága és felélték minden tartalékukat, egy külön alapból járó támogatási alapot kellene létrehozni. Egy olyan normatív támogatás kellene, ahol az iskola igazolja, hogy karantén miatt hazaküldték a gyerekeket, és onnantól kezdve igazolt távolléten van a szülő is, ami után jövedelmet kaphatna.

A közgazdász szerint a home office szabályairól is beszélni kellene, hiszen erre a jövőben is szükség lesz. Problémásnak tartja, hogy nincs tisztázva az adatvédelmi, munkavédelmi kérdés, ezeket tudni kellene mind a munkáltatónak, mind a munkavállalóknak.

Ha nem áramlik a munkavállalókhoz jövedelem, akkor előbb-utóbb a fogyasztás és a termelés is meg fog rekedni Dávid szerint. A gazdaság megrogyása összefüggésben van a járványügyi helyzettel, augusztus végén már lehetett tudni, hogy baj lesz – folytatta a szakértő.

Németországban 420 ezer vállalkozást és 10 millió munkahelyet mentett meg az állam, arányaiban jóval többet, mint itthon. 400-500 ezer ember között van azok száma, akik most munkahelyet keresnek - állította Dávid Ferenc.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!