.Nem szippantja be a közmunka a munkanélkülieket, pedig nem csökken jelentősen a munkanélküliek száma. Augusztus végén írt erről a hvg.hu, amikor próbáltunk adatokat kérni önkormányzatoktól, hogy mennyivel tudják bővíteni a közmunkások számát, illetve egyáltalán van-e erre igény. A megkérdezett önkormányzatok egy része nem válaszolt, a többiek pedig zömmel azt mondták, hogy nem jelentkeznek tömegesen a közfoglalkoztatásra – írja a HVG.

Kedden közzétette a Belügyminisztérium a közfoglalkoztatás júliusi elemzését. Ebből azonban kiderül: az idei évre előirányzott 140 milliárd forintos keret teljességgel elfogyott. Ezért toldották meg, ahogy az a július végi Magyar Közlönyben is megjelent, 5 milliárd forinttal a keretet. A jelentésben egyelőre a júliusi adatok szerepelnek, így az nem derül ki, hogy augusztusban mennyien jelentkeztek. A júliusi adatok szerint a közmunkások 58 százaléka nő, 37 százaléka 50 év feletti, 62 százaléka pedig legfeljebb általános iskolai bizonyítvánnyal rendelkezik.

Tavaly ősszel döntött a kormány a keret 40 milliárd forintos csökkentéséről, amikor a koronavírusnak még nyoma sem volt.

Nyilván a közfoglalkoztatottak számának apadásával számoltak, februárról márciusra 13 700 fővel csökkent is a létszám. Ebben a jelentésben arról tájékoztat a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Államtitkársága, hogy a nyár közeledtével – eltérően az előző évektől – lassú növekedés kezdődött. Összességében nagyjából nyolcezerrel, júniushoz képest júliusban közel háromezerrel többen dolgoztak az állami közfoglalkoztatásban, de ez még mindig kevesebb, mint a tavalyi év, hasonló időszakában.

Júniusban és júliusban 1167 szerződést kötöttek meg a hosszú idejű foglalkoztatási programokban, ezzel új programok is indultak, amelyekben 8000 fő foglalkoztatására van lehetőség. Az országos programok is bővültek, 73 új indult, ezzel 2300 fő foglalkoztatására nyílik lehetőség. Az új programokba bekapcsolódtak a nemzeti parkok, a MÁV, a vízügyi igazgatóságok és a Magyar Nemzeti Múzeum is nagyobb létszám foglalkoztatását vállalta.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!