Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek. Az országos szinten rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret összesen akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munka világába – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A szaktárca közleményében ismertette:

a kormány intézkedéseinek eredményeként a világjárvány kitöréséig folyamatosan javult a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete.

A 6 év alatti gyermek nevelése mellett kereső tevékenységet végző nők száma tíz év alatt ötödével nőtt, foglalkoztatási szintjük így 65-ről 72 százalékra emelkedett. A kismamák munkába állásához elengedhetetlen, hogy gyermekeik napközbeni ellátásáról könnyen elérhető, anyagi lehetőségeihez igazodó módon tudjanak gondoskodni.

A munkahelyi vagy családi bölcsődei díjhoz nyújtott anyagi támogatás a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022 nyaráig nyújt átmeneti segítséget a magyar családoknak.

Bodó Sándor elmondta, a legfeljebb havi 40 ezer forint támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják,

akik gyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, hanem családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A 20 hetesnél idősebb gyermeket nevelő szülők akkor vehetnek részt a programban, ha olyan településen vagy kerületben élnek, ahol nincs önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátás, vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket, emellett van bankszámlájuk és hozzáférnek az ügyfélkapuhoz.

Egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. Ha a gyermek elhelyezéséért fizetett díj 40 ezer forintnál kevesebb, akkor a támogatás összege megegyezik a bölcsődei havidíj összegével, ha több, akkor a szülőknek csak a különbözetet kell megfizetniük. A támogatás iránti kérelmet a szervezet honlapján kifejezetten erre a célra létrehozott felületen keresztül a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani.

 

Forrás: Világgazdaság

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!