Új típusú nyugdíjrendszerrel, sokszínű lakáshoz jutási konstrukciókkal és a házimunka anyagi és társadalmi elismerésével ösztönöznék a gyermekvállalást az 59. Közgazdász Vándorgyűlés demográfiai szekciójának szakértői. A novekedes.hu írása.
A kormány kész tovább csökkenteni a munkát terhelő adókat, hogy ezáltal nőjön a vállalkozások mozgástere és legyen lehetőségük a minimálbér és szakmunkás minimálbér emelésére – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy év alatt 7,9 százalékkal nőttek a bérek, nagyrészt az állami fizetésemelések magyarázták a növekedést. A szokásosnál jóval nagyobb infláció miatt a reálbérek csak 4 százalékkal nőttek.
Kormánydöntés még nincs, de 2022. január 1-jén valamekkora pedagógus-béremelés jöhet – derül ki abból, amit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mondott a kormányinfón. Később már úgy fogalmazott a miniszter, hogy „biztos” lesz emelés.
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul.
Kedden újabb tárgyalási forduló zajlott a legkisebb bérek 2022-es mértékéről. Abban már nincs vita a munkáltatói és a munkavállalói oldal között, hogy a garantált bérminimumot is jelentős - legalább két számjegyű - mértékben lenne szükséges emelni, de a pontos számokról és a feltételekről még komoly viták várhatóak. A munkaadói oldalon korábban még nem látott mértékű - minimum 8 százalékpontos - járulékcsökkentést javasolnak kompenzációképpen. A kormányoldalon múlik majd, milyen vastagon fog a ceruza.
Kedden folytatódtak a jövő évi bérekről szóló tárgyalások, összeült a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF). Míg a 200 ezer forintos minimálbér fixre vehető, a bérminimum-emelés kérdése továbbra is képlékeny - írja a 24.hu.
Nyitottak és innovatívak a magyar tanárok, de megbecsültségük és bérük az OECD sereghajtók között van – derül ki Steklács János oktatáskutatónak az OECD adataira épülő elemzéséből.
Ismét tárgyaltak a jövő évi minimálbérről, de még nincs megállapodás. Az összeg lényegében eldőlt, a munkaadóknak nyújtott kompenzáció még nyitott kérdés – írja a Népszava.
Még a vezető beosztásúak körében is a jól keresők között vannak a miniszterek, államtitkárok és képviselők – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal különböző foglalkozások átlagkeresetére vonatkozó adataiból. A sportfoglalkozásúak is a rendszer legmegbecsültebb tagjai közé tartoznak bruttó 1,3 milliós átlagkeresetükkel. A KSH szerint egy rendőr 545, egy börtönőr 475, egy tűzoltó 459 ezer forint bruttó bért kap. Az egyetemen, főiskolán oktatók keresete tavaly 567 481 forint volt átlagosan, míg a középiskolai tanároké 415 396, a segédápolóké 355 ezer, a szakápolóké 448, a felsőfokú végzettségű szakápolóké pedig 566 ezer volt a KSH szerint.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu