Akciósorozatot szervez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), szerintük ugyanis hamar eljön az az idő, amikor már nem lesz, aki tanítson az iskolákban. Országszerte helyi pedagógusokkal szerveznek sajtótájékoztatókat, a „Holnap ki fog tanítani?” molinó több tankerületi központ előtt is felbukkan majd, és lesz, ahol demonstrációt is tartanak – írja az eduline.hu.

Hónapok óta tartó vitás helyzetet követően megállapodás született a makói Continental – teljes, hivatalos nevén ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. – dolgozói és a vezetőség között, írja az AutoPro. Korábban az állami támogatás megvonása, vitatott rendelkezések, sztrájk és elbocsátások is szóba kerültek az üzem kapcsán.

Júliusi hír, hogy a légiirányítók magasabb bérekért sztrájkoltak volna, de a vészhelyzetre hivatkozva a kormány rendeletben tiltotta meg nekik a munkabeszüntetést. A vészhelyzet ürügyén hozott rendeletet most törvénybe betonozná a kormány – jövőhétre várható annak a törvényjavaslatnak a megtárgyalása a parlamentben, ami a „még elégséges szolgáltatást” úgy határozza meg, hogy az szinte azonos a teljes szolgáltatási kötelezettséggel és így gyakorlatilag ellehetetleníti a légiirányítók sztrájkhoz való jogát.

Nincs megegyezés a pedagógus-szakszervezetek és a kormány között a bérekről. A tanárok sztrájkra is készek - derül ki az RTL Híradó összeállításából.

A kormány csak úgy engedné sztrájkolni a pedagógusokat, ha közben a tanórák háromnegyedét megtartják - derült ki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdai egyeztetésén.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete tisztviselői szerdán délután kettőtől ismét sztrájktárgyalásokat folytattak az Emberi Erőforrások Minisztériumában a kormány képviselőivel.

A koronavírus és az új egészségügyi jogviszonytörvény hozta változások sosem látott bizonytalanságot teremtettek a szülészeti ellátásban, ami jelentősen szűkítette a nők mozgásterét, ezért országos demonstrációt hirdetett november 28-ára az Országház elé a Másállapotot a szülészetben civil szerveződés. A csoport tagjai évek óta dolgozik a magyarországi szülészeti ellátás problémáinak nyilvánosság elé tárásáért és azok megoldásáért. A mind offline, mind online formát öltő kiálláshoz számos hasonló tematikájá szervezet és egyesület csatlakozott. A Mérce cikke.

Több tanulmány is figyelmeztet, hogy a víziközmű rendszerek állapota egyre rosszabb a rekonstrukciók elmaradása miatt. A lakosság legjobban az ivóvízvezeték-hálózat és a vízkezelő művek állapotának romlását érzékeli országszerte – olvashatjuk a Víz Koalíció nyílt levelében.

Több mint száz országból mintegy 4000 munkavállaló vett részt a magyar légiirányítók sztrájkjogának visszaállításáért szervezett szolidaritási akcióban – írja a Népszava.

Nem adják fel a légiforgalmi irányítók, vannak, akik augusztus óta – szabálykövető magatartás miatt – lassítják a gépek haladását. A Népszava írása.