Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke figyelmeztetett, a vasúti dolgozók sztrájkra készülnek Magyarországon.

Az elnök az MTI-vel megosztotta, a mozdonyvezetők nem fogadják el, hogy tavaly jelentősen csökkent a reálkeresetük a tavalyi nulla százalékos béremelés, valamint az infláció miatt, a veszteségért cserébe pedig fejenként 546 ezer forintot követelnek, ám mivel a tárgyalások eddig nem hoztak sikert, megfontolták a sztrájk lehetőségét.

A dolgozók tavaly nyáron azért nem voltak hajlandók aláírni a bérmegállapodást, mert legkevésbé sem látták reálisnak, hogy alapbérük ehhez igazodna, ráadásul tavaly a mozdonyvezetők esetében sem volt béremelés, ugyanis a hároméves bérmegállapodás 2021-re nulla, 2022-re 10, 2023-ra pedig 5 százalékos béremelésről szól.

A szakszervezet közleménye szerint a MÁV-START Zrt.-vel szemben kezdeményezett, eredménytelen kollektív munkaügyi vitát követően felmérik január 20-áig a tagság támogatását egy munkabeszüntetéshez a reálkereset-veszteség kompenzálásának kikényszerítésére.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvivő bizottsága január 12-i ülésén megállapította, hogy a mozdonyvezetők több mint kétharmada már eddig is támogatta aláírásával a sztrájk megtartását. Az ügyvivő bizottság a küldöttközgyűlés február 2-i ülésére javaslatot terjeszt a sztrájk időpontjáról és időtartamáról.

Forrás: liner.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!